429669_10200744423594176_1796162279_n

Bárcsak idejönne valaki és elmosogatna helyettem! – ábrándoztunk róla sokszor, aztán tessék, most itt a megoldás. 

Mangel Koppány ugyanis egy Facebook eventben ajánlja szolgálatait: azt ígéri, ELMOSOM helyetted!  A kommenteket elnézve a rendszer valóban működik. Ezer forintos órabérrel számol, amit adománynak nevez, de ez is alkuképes. Nem csak mosogatást vállal, a hűtőtakarítástól és az ablakpucolástól sem riad vissza, úgy tűnik (eredetileg csak a koszos edények voltak napirenden, aztán a kommentelők önhatalmúlag tágították a kört, ő pedig rábólintott). Környzettudatos, mert nem folyatja a vizet, közösségi, mert meló közben dumálhattok is, szociális, mert kölcsönös segítségen alapszik – írja ő.

Ráadásul már olyan missziókat is teljesít Koppány, amivel nem is számolt:

Koppány Budapest I, II, III, V, VI, VII, VIII, IX, XI, XII, XIII kerületeiben kiszállási díj nélkül vállal kiszállást, “Ja, és ez KOMOLY!” – teszi hozzá. Szükség is van rá, hiszen tényleg hihetetlenül hangzik, mégis minden jel arra mutat, hogy a rendszer működőképes. Persze még mindig jobb, ha inkább sikerül erőt venni magunkon.

Lepje meg magát az e-számla kényelmével és egy iPhone X-zel! Ha december 31-ig e-számlára vált, 150 000 Ft-os iCentre utalványt vagy egy iPhone X-et nyerhet! (X)