Az instagramsztorik között jött szembe velem ma reggel egy kézben tartott papírdobozos kávészerűség. Elsőre még átsiklottam rajta, lévén, hogy rosszabb pillanataimban magam is el szoktam pattintani egy-egy ilyen hideg koffeines löttyöt autópályák benzinkútjainál, tekintettel arra, hogy a töltőállomáson elég hülyén néz ki elővenni a V60 filtert, vizet forralni az aszfalton és lecsepegtetni a szajrét a tarázott mérlegen.

De aztán a reakcióidő lejárta után megráztam a fejem. Valami nem stimmelt. Újranézve az ismerős feltöltött fotóját úgy kezdtem kapkodni a levegőt, mint pörkölőmanufaktúra-tulajdonos a túlolaszosított kávébabot.

Ez a cucc volt a delikvens kezében:

Flat White, igen, tényleg ez van ráírva.

Ennek a fotónak az alanyát már én vásároltam a sarki kiboltban, mert nehezen hittem el, hogy ilyen van, de hát tényleg volt. Fogyhatott is rendesen, mert ez már utolsó darabként billeget a hűtőpult végében, miközben a többi típusból még bőven sorakoztak.

Kóstolni vettem, de azt persze már a felnyitás előtt is bűntudat nélkül ki lehet jelenteni, hogy ami a dobozra van írva, az a világ egyik legnagyobb hazugsága.

A flat white hagyományos kinézete ugyanis a következő:

(Fotó: crukafe.com)

Ez ugye az az ausztrál (az új-zélandiak szerint új-zélandi) találmány, ami a tejjel variált kávék közötti egyediségével vívta ki a világ hipsztereinek figyelmét: úgy siklik selymesen a nyelven, hogy mindeközben férfiasan üt. Mindezt köszönheti annak, hogy dupla eszpresszó alapokon nyugszik, a tetejére pedig a macchiatóknál vagy az itthoni kapucsínóknál megszokott kemény, levegős tejhab helyett finom textúrájú, sűrű, gőzölt tej kerül.

Innentől kezdve világos, hogy amit dobozban adnak ilyen elnevezéssel, az maga a hazugság. A külsejét nem kell különösebben magyarázni:

Ezek után már az ízét sem kell, de azért megteszem: elsőre teljesen ugyanolyan, mint az összes többi bolti tasakos kávé, az egymástól elkülönülő, de szerves egésszé sosem összeálló kesernyés és cukros aromával – a kórházi várótermek kávégépeiből ismert drasztikus ízélmény mérsékelt, és persze hűvös változata -, de itt még annyi bónusz is járul hozzá, hogy a tej mint valamiféle nyákos, erőszakos slejm is leuralja a szájpadlásunkat. Ha médiatervező lennék, biztosan A massza című hülyehorrorfilm szüneteiben vásárolnék neki reklámperceket.

Hallom a kérdést a hátsó sorokból, igen: nem száni, hogy ennek egy külön posztot sikerült szánni? Főleg, hogy cappuccino, latte és egyéb feliratú pancsolt hidegkávék is léteztek már eddig? Nos, abban a tekintetben semmiképp, hogy ha korábbi hazugságok mellé befarol egy újabb, akkor arról érdemes írni – főleg akkor, amikor az itthon még szárnyát bontogató harmadikhullámos kávékultúra egyelőre még éppen gyűjti csak a rajongóit.

Kenya, Etiópia és Burundi kávéültetvényeinek vigyázó szellemei óvják azt, aki azt hiszi egy ilyet leemelve a polcról, hogy ő tényleg egy flat white-ot iszik! Persze a szellemek helyett egyszerűbb szamárvezető, ha simán csak nem vásárolunk CBA-ban tejeskávét.

(Nyitókép: flodambricourt / pixabay)