Eric Kim ismert utcafotós a fenti címmel írt egy hosszút arról, miért törölte le a mobilappot. Nem feltétlenül kell a nyomában járni, de az indokain mindenképpen érdemes elgondolkodni.

“Ha szereted az Instagramot, kérlek, kérlek, kérlek, ne hagyd abba” – kezdi korrekt felvezetéssel Kim a posztját, rögtön kötve a karóhoz a kutyát, hogy ő senkit nem akar lebeszélni semmiről. Főleg, hogy az Instagram amúgy tényleg fotósok ezreinek segített lendületbe jönni. Ellenben elmondja, hogy ő maga miért jött ki a legnépszerűbb mobilfotómegosztó mindennapi spiráljából. Törölve a fiókját, és azzal együtt több mint 65 ezer követőjét.

Egyrészt szerinte egy fotós sokkal többet nyer azzal, ha saját magának elemzi a felvételeit, mint hogy mások visszacsatolására várjon. Másrészt:

  • Az Instagram egy hirdetési platformmá vált

“Ne verd át magadat, az Instagram végcélja nem az, hogy promózza a művészi munkádat. Hanem az, hogy pénzt csináljon a felületből. Vagyis belőled.” A jó képek követőkkel járnak, a követők minél több embert követnek, annál több időt fognak az alkalmazásban tölteni, így több hirdetést látnak = pénz.

  • Az Instagram egy börtön

Ha feltöltesz egy képet, még ha jó címadással is, nem tudnak rátalálni Google-vel, mert az nem tudja indexelni. Az Instagramon létező képek nem kereshetők. Kim szerint bárki jobban jár hosszú távon egy saját, különálló fotóbloggal. (Ő például kitartó munkával és posztolással elérte, hogy weboldalával első legyen a Google találati listájában, a népszerűség pedig mára szép bevételeket hozott neki). Ráadásul senki nem birtokolja a saját Instagram-fiókját: ha holnap a tulajdonos, a Facebook úgy dönt, hogy beszántja az egész alkalmazást, akkor be fogja szántani.

  • Nem tudod letölteni a feltöltött képeidet

2017 van, és az Instagram még mindig nem oldotta meg azt, hogy akár egyszerre az összes fotónkat lementsük róla. Mintha “fogva tartanák a személyes emlékeidet.” Nem jó érzés. Sad story, bro.

  • Megölte a fotóesszé műfaját

Bár már lehet egyszerre több képet egymás mellé tölteni, azért valljuk be, ez nem ugyanaz, mint egy szép fotószéria szép bemutatása. Kim szerint az Instagramon nincs innovatív lehetőség egy témára épített képsorozat bemutatására, az egyetlen, kattintékony szingli kép van a fókuszban.

  • Lájkvadászat = csak semmi szomorú, szenvedős kép!

Az Instagram finoman, aljasan, hátulról arra ösztökél minket, hogy eláruljuk a saját művészi víziónkat, és arra törekedjünk, hogy olyan képeket töltsünk fel, amik sok lájkot kaphatnak. Ez pedig egyenes út az unalomba, például a fekete-fehér szimmetrikus képekhez meg a naplementékhez és a hipszter jelenetekhez. Ha valaki a szenvedést fotózza, attól az emberek nem lesznek boldogak, márpedig az Instagram pont ez az “elfalazott kert” akar lenni, amibe nem szabad beengedni a rossz érzéseket.

  • Az Instagram az érzéseinkkel baszakodik

Önértékünket a közösségi felületeken hajlamosak vagyunk lájkszámhoz kötni. Mondjuk száz like az Instán, és hátradőlünk, megvan az irányszám, ha ennél jobb, az csak jó. De mi van, ha ez sem jön össze? Csalódás és szomor. Ráadásul ha összejön, ahogy Kimnek is, akkor az ember megy tovább, és 200-at jelöl meg következő célnak. Majd 300-at. Ezret. Kétezret. Vagyis sosem lesz elég.

  • Másokhoz hasonlítgatjuk magunkat

Ez mindent elmond: az összehasonlítgatás kvázi elkerülhetetlen. Főleg, hogy úgyis mindig lesz valaki, aki több lájkot szed össze, mint mi, akinek vaskosabb a followertábora. Nyílegyenes út lehet ez a depresszióhoz, ezért sokkal jobb, ha inkább az alapján értékeljük magunkat, hogy mit érzünk, hogy a saját képeink felizgatnak-e minket.

Milyen legfőbb tanulságot von le Kim? Follow yourself. A legfontosabb az a kapcsolat, ami a képed és saját magad között húzódik, nem pedig az, ami a képed és mások között. Ő azt állítja, zen szerzetesi nyugalom szállt rá, amióta megvált az apptól, és a fotózásban is motiváltabb.

Egyébként meg tényleg mindenki instázzon bátran, aki úgy érzi, hogy instázni szeretne.

(Illusztrációk innen, innen, innen)