keresés menü

Megvadul a hosszúhétvége!

Szerda

Nosaj Thing @ Akvárium
Villódzó-elektronikus-absztrakt-poszthiphop képletek, meg az ember, akiről kiderül, hogyan anyakönyvezték, ha visszafelé olvassuk el a művésznevét. És játszik mellette Yvein Monq és Iamyank és Zomblaze és Yapo is, csak hogy a hazai kurrens beatgyártás is képviseltesse magát!

Peanut Butter Wolf @ Fogas
A Föld egyik legkomolyabb lemezgyűjtője, a Stones Throw kiadó életre hívója, aki nélkül Madlib és J Dilla katalógusa talán tizedakkora lenne, szóval PB Wolf a házban, aminek a címerében fogak vannak. Nagyon komoly barázdabillegetés zajlik majd, hiszen a hazai feketezene-továbbgondoló krém is abajgatja a keverőt! FANKI!

2562 / A Made Up Sound @ LÄRM 
Ez a buli olyan, mint a Pokol Angyalainak bemutatkozója: ha kérdezned kell róla, akkor máris rossz helyzetből indulsz. Nagybetűs Elektronikus Est lesz ez egyébként, ami a technóklub marketingszövege szerint olyan, hogy: “ritmikai elemek állandóan az összecsuklás határán egyensúlyoznak, addig botladoznak és dadognak, míg rendszertelenségük végül rendszerré alakul és működésbe lép Huismans képlete, életre keltve egy ismeretlen világ tánczenéjét.”

Broken Cups, Fake Shakes, Mudpie @ Trafik
Rock és roll, mindenkinek, aki szereti, és aki ezen az estén mégsem a villanyteknóra adobná a szavazatát, hanem a jól megtépett hangszerekre.

Csütörtök

FEELUMINATI @ Fogasház
A tánczenei háttérhatalmak a nemzeti ünnepen is összeesküsznek az újhullámos diszkó, bass music és house jegyében! Ezzel a szellemes szlogennel indul neki a hétvégének ez a konspirációs bulisorozat, benne a gyanús Bergivel, a gyíkember Shadammal, az echelon-tanú Husky Joeval és Bronks-szal, aki valójában az Urbanplayer főszerkesztője. KINEK ÁLL EZ ÉRDEKÉBEN? HÁT NEKÜNK!

Noodles – Groove Chronicles @ Toldi
A buli, aminek esszenciájáról mindent leírtunk itt, olvassátok el csak szépen az interjút a Poster Urban Outfit tulajával, sok minden szépet elmond a budapesti streetwear sztoriról. És hogy ez hogy jön ide? Hát úgy, hogy a Poster tizedik születésnapját lehet itt megünnepelni ezzel a UK garage legendával! Folyjon a pezsgő, csobogjon a tánc!

Iamyank, Manoya, Wattican Punk Ballett @ G3 Rendezvényközpont
Bár úgy hangzik a helyszín neve, mintha a külvárosban lenne valami csarnokban, ez bizony nem úgy van, mert bizony úgy van, hogy a Király utcában van. És a nevezett ügyes hazai versenyzők veszik birtokba ezen az ünnepi napon!

Budapest BrakeCsokkerz Búcsúbuli @ Gólya 
Ugye mindenki tudja, hogy a brakecsokkerek nem csak a legmániákusabb lokális lemezgyűjtők, de nekik vannak a legmániákusabban péerezett eseményleírásaik is? Tessék: “A Suhaid mártíromságával a felszínen tartott bulitutajon a feledés Niagarája felé száguldó potyautasok díszes kompániája épp elég babért elfogyasztott a hosszú út alatt. Káosz Kapitány eljutott Kanadából Bahamába, Shuriken soha sem ért rá semmire, Haze pedig eltűnt a kulisszák mögött.” Mi csak annyit mondunk: kurvajó zenék, amik máskülönben a süllyesztőben végezték volna. Ja, és sztárvendég: WASZLAVIK GAZEMBER LÁSZLÓ!

Október(mini)fest @ Vittula
Igazából ez több napon át folyik, de a legjobban ez a felsorolás tetszett nekünk: schlager, metal, sramli, diszkó, neue deutsche welle, house, krautrock, techno, pop, rock, country, electro. Ezeket például a Küss Mich-es Gördön fofja lejátszani a németizmus jegyében, különleges sörök mellé. De lesz rajta kívül más is, infók az ugróhivatkozás mögött!

Péntek

Gilb’R @ Toldi
Aki beszélgetett már a drum & bassből az acidtől fortyogó house vizeire átvező DJ Bal-lal a Telep előtt, hosszabban a kelleténél, az minimum egyszer hallhatta már a szájából remegve elrebegni Gilb’R szent nevét. Ő az, aki megmutatja, hogy Franciaország nem csak többre képes a Daft Punknál, de a szettje után a világhírű robotfejűek egyenesen viccesnek fognak tűnni. Nem is mondunk többet, ha pénteken kell kimozdulnod, akkor csakis ide!

Szombat

Helmet @ Dürer
Az 1960-as születésű gitáros vokalista Page Hamilton köré szerveződő Helmet, noha működése során kereskedelmi értelemben mindössze mérsékelt sikereket ért el, ezt bőven kárpótolta zenéje letaglózó minőségével: a heavy metal fémkeménységét a 90-es évek alternatív rockjába fecskendező formáció ugyanis már több mint húsz esztendeje jelenteti meg földrengető erejű albumait – és bár az elmúlt négy évben nem érkezett sorlemez a zenekartól, a csapat most egy exkluzív turné keretében adja elő teljes egészében az idén éppen 20 éves Betty című lemezét.

Anez @ Kontra
A Kontrában mostanában nagyon és egyre jobb dolgok művelődnek, hát tessék menni most is. A mi szájtépésünk helyett meg olvassátok el az eventben, hogy miért érdemes menni, ott sokkal szebben le van írva, meg már nekünk is kiesik a szemünk! Köszi.

Tali mindenütt!