Azt már megtudtuk nemrég, hogy a Szilícium-völgyben a kreativitás hatékony kicsatornázása érdekében eszegetnek néha egy kis LSD-t a startupok úttörői, ahogy azt is, hogy a hippik és goások kedvenc nyelvre helyezős szere az erőszakos gondolatokat is jobbára kiöli az agyból.

A londoni Imperial College legfrissebb kutatása pedig minden eddiginél konkrétabban fogalmazza meg, hogy a hallucinogén bélyeg mit művel az elmével. Állítólag azt, hogy általa

az agy “teljesebb” lesz, hiszen a normálisan egymástól függetlenül működő funkciók – látás, mozgás, hallás, figyelem – közötti határok leomlanak. Vagyis kicsit megint olyan lesz, mint fantáziáktól élénk gyerekkorunkban.

Ezt a kutatás vezetője, Robin Carhart-Harris mondta. De nem ám csak hasraütve: húsz önkéntes agyát szkennelték a kísérlethez, akik közül mindenki hatástalan placebót és hatásos trinyót is kapott. Amikor pedig az utóbbit kapták, egytől-egyig az egó, az önmaguk érzékelésének csökkenéséről számoltak be, valamint arról, hogy nem csak a szemükkel láttak dolgokat, hanem tudatuk egyéb traktusaival is.

Ezek a reakciók rímelnek azokkal a megvilágosodás jellegű élményekkel, amit megannyi LSD-használó érzett már: az erős személyiség elpárolgásának tapasztalását sokan hajlamosak ezért spirituális, vallásos keretbe ágyazni. Viszont miközben ez megtörténik, a másokkal és a természettel érzett kötődés erősödik, miután pedig megtörtént, és a cucc hatása lecsengett, a legtöbben a lelkük rendberakódását érzik.

A kutatást az eredeti helyén itt lehet elolvasni.

(via Dazed)