A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy a 2020-as tokiói nyári Olimpiára már a deszkázás is ott lesz a jelenlévő sportágak között. Lesznek utcai versenyek, épített pályán megtartottak, és természetesen a férfiak mellett a nőknek is lesz külön kiírás. Áganként 80 sportoló vesz majd részt az Olimpián.

A döntésben feltehetően nagy szerepet játszott az is, hogy minél több fiatalt tudjanak a képernyők elé vinni. Ugyanakkor lehet egy olyan pozitív hatása is, hogy a világ kilátástalan sorsú deszkásai számára is felvillantanak egy kiugrási lehetőséget.

A gördeszkázás mellett egyébként még a sportmászás, a szörfözés és a karate is bekerültek, miközben a 2008 után kivett baseball és a softball visszatérnek.

(via)