keresés menü

Happy Meal menükbe csempészte a repplemezét egy diákmunkás?

A Huzlers szabadította rá az internetre az év egyik legjobb sztoriját. Egy chicagói tinédzsert, nevezetesen Tyshaun Grangert azért rúgtak ki a mekis melójából, mert a mixtape-jeit belerakta a gyerekek Happy Mealjeibe. A Tales Of A Real N*gga című anyagot papírtokos cédéken, filccel feliratozva a játék helyett tette bele a piros dobozokba.

Egy szülőt is megszólaltatott a Huzlers. Ő azt hitte, hogy a cédé tényleg gyerekeknek szól, így már az autóban be is tette porontyának. Azonban amit hallott, az szörnyű volt. Úgy jellemezte, hogy

a legbénább rímek, amikhez valaha szerencséje volt.

A feltételezések szerint Granger a kéthetes tevékenysége alatt 300 Happy Mealhez mellékelhette a cédéjét. A lebukás után pedig hetykén azzal védekezett, hogy olyan forró az anyag, hogy órákig melegen tartja a burgereket.

Nem sokkal ezután a Complex rámutatott, hogy a Huzlers igazából egy viccoldal, ahol olyan hírek vannak, hogy Barack Obama fegyverekről snapchatel vagy hogy Kim Kardashian azon kapta Kanye Westet, hogy a saját fotójára maszturbál.

Könnyen lehet tehát, hogy a valóság most épp csak kullog a mesélő fantázia után. De ezzel semmi baj nincsen addig, amíg az igazat mondják és nem csak a valódit, yo.