keresés menü

Ezért volt számomra Göd a nyár legtutibb helye

Aki ismeri Gödöt, annak tuti nem mondok semmi újat, de én az idei nyárig csak átutazóban, a főútról láttam a helyet, és talán többen is vannak úgy, hogy valamiért még nem ültek fel a Nyugatiban a félóránként induló váci járatra, hogy szűk félóra zötykölődés után elkezdhessenek keresztül csavarogni ezen a szuper településen.

1. Mini erdei túra

Most szálljunk le Alsógödnél, aztán menjünk le egészen a partig, ahol jobb kéz irányban egy tök jó buja ösvény kezdődik. Ahogy az egész út, úgy ez is tsimán járható kutyával és kisgyerekkel egyaránt. Papucsban és akár mezítláb is.

2. Homoksziget

Göd valószínűleg legfontosabb turisztikai látványossága, ami néha olyanokkal kerül be a hírekbe, hogy a Duna vízszintjének megemelkedése miatt, valakik a szigeten ragadtak.

Most nyáron ez nem jelentett problémát, sőt az alacsony vízszintnek köszönhetően a strandrész is sokszorosára nőtt, így hétvégén sem volt élhetetlen. De az igazi mégiscsak hétköznapokon volt.

3. Kincsem borozó

A homoszigeti strand után érdemes felsétálni a Pesti útig, és elindulni Felsőgöd felé. Kábé tíz perc után a fagyizó mellett van a Kincsem Borozó, ahol igazi gödiekkel lehet ismerkedni.

Van egy elviselhetetlen alak, aki állítólag valami munkásőr volt a fénykorában, de a többiek full rendesek, másodszor már ismerősként köszöntöttek, egyik arc pedig csomót mesélt azokról az időkről, amikor gát- vagy vízőrségnél, vagy hol dolgozott.

Italok olcsók, kutya bemehet, és nem csak terasz van, hanem bent légkondi is, ami józsefvárosiként számomra egész sci-fiként hatott. Ja és tévé is, ha valaki meccset vagy Forma-1-et nézne.

4. Naplementék a Gátőrház teraszáról

Valószínűleg a Tó Bisztró lehet Göd elsőszámú gasztronómiai helye, és tök jó helyen is van a Homoksziget és a Főút között – meglepetés – egy tó mellett. Én azonban a Gátőrházzal szimpatizálok, ha vacsiról van szó, ha zenéről, meg amúgy is. A Gátőrházhoz a Kincsem után vissza kell kanyarodni a partra, ami ilyen vadregényes lett az aszálynak köszönhetően:

És akkor ez már a tényleg a Gátőrház a híres naplementével.

5. Rákosrendező

A Gátőrháztól max tíz perc séta a Felsőgöd állomás, ahonnan vissza lehet csorogni Budapestre, majd mielőtt még befutnál a Nyugati pályaudvarra, még egyszer megcsóválhatod a fejed, hogy milyen kellemes állomásnév az, hogy Rákosrendező.