Mindannyian ismerjük a baráti körünkből azt az embert, akinek kedvenc szavajárása a “bocsi, de kések…!”

Ő a szemforgásokat eredményező ember. Mégsem érdemes mélyen megharagudni rá. Egyrészt ha tényleg a barátunk, úgysem fogunk, másrészt a Psychology Todaynek van egy adekvát válasza arra, ha valakinél ez nem esetleges, hanem gyakran bekövetkezik, azaz már mintázatot ölt:

egyesek egyszerűen csak nem szeretnek korán megérkezni.

Néha pedig egyenesen tudat alatt intézik el ezt így. Banális magyarázatnak tűnik elsőre, de megvannak az okai.

A cikk ezek közé sorolja, hogy túl korán érkezni nem hatékony: csak malmozni lehet, új projektbe belevágni, valamit kihúzni a to-do listáról, na arra már nincs elég idő. Van, aki simán nem akar udvariatlan lenni a korai érkezéssel, hátha a meghívó még csak az előkészületeket végzi, más meg a feszengős kényelmetlenségét nem szereti (“ennek az embernek nincs élete, hogy már most itt van?!” – sokan gondolják azt, hogy sokan gondolják ezt róluk ilyen esetben).

Egy 2002-es USA Today cikk egészen odáig megy, hogy egy kutatással látja bizonyítottnak, sokaknak az idő ténylegesen pénz – a több mint kétezer felsővezetővel végzett felmérés szerint általánosságból tíz meetingből hatról elkésnek.

És akkor még ott van az is, hogy van az az embertípus, aki egyszerűen nem tudja jól megítélni, mennyi idő kell valamihez.

Mindenesetre azt jó tudni, hogy ezek nem mindig tudatos döntések a krónikus késők részéről, sőt, ezt jó a fejünkbe vésni, ha legközelebb megint a földbe akarjuk döngölni az ismét késő havert. Elegánsabb megoldás, ha cserébe meghívatjuk magunkat az első sörre :)