Csak annak lehet újdonság a Kecskeméti utcai tetőteraszon holnap nyíló Tip Top Bar, aki behunyt szemmel közösségioldalazott az elmúlt napokban, de azért röviden mondjuk el, hogy az új, családias befogadóképességű egység a Közhely felett nyílik, sőt, onnan is kell megközelíteni egy csigalépcsőn. Szőke Gergő házigazda elmondta nekünk, hogy lift is van egyébként, de az inkább a személyzeti feladatok teljesítését szolgálja majd, viszont szerinte a 300 kalóriás vodkaszóda elfogyasztása mellé pont jól is jöhet az 50 kalóriát elpusztító felfelé menetelés.

Érdekelt még minket az is, hogy lesz-e dress code, miután az nagyobb felzördülést okozott egy másik új helyen, de azt a választ kaptuk, hogy ez eszükbe sem jutott, szóval senkinek nem kell hátizsákban hoznia a cápagallért. Megtudtuk még, hogy ami a zenei palettát illeti, a “lassabb BPM-ek és az emberi hangok” fognak dominálni, tehát a deep house, a nu disco és közvetlen rokonaik festik alá majd a szabad ég alatti fröccsözéseket a leggyakrabban.

Persze elsősorban magára a látványra voltunk kíváncsiak, ami mégiscsak a hely legpofátlanabb előnye, ezért körbefotóztuk, hogy mivel találkozhat majd a szerdán idecsődülő tömeg (ami már minden asztalt lefoglalt, ezzel tehát már nem is érdemes próbálkozni). Ezzel – mínusz a fúró szakember:

A szerda és az azzal kezdődő nyitóhét(vége) programjai a Facebookon itt, prémium bónusz VIP kontentként pedig íme az emlegetett fogyasztólépcső odafentről – ennyi könnyed karikát kell megtenni azért, hogy vádlit zsibbasztva lehessen végül ökölpumpálni a mérsékelt habzású elektronikus zenékre:


(Fotó: Unger András / Urbnplyr.hu)