A korábban Ladyzunga Cyborg művésznéven inkább kevesebb, mint több sikerrel próbálkozó 36 éves bogotai művészegyetemi tanárnő nem éppen 19-re húzott lapot, de legalább bejött neki.

Azzal, hogy két év bürokratikus dzsungelharc árán elérte, hogy ABCDEFG HIJKLMN OPQRST UVWXYZ-re változtathassa a nevét, végre megkapta a világ figyelmét is. Ez azért akkor is valami, ha holnapra mindenki elfelejti az egészet. Tulajdonképpen egy helyi magazin interjúja elég volt ahhoz, hogy a fél internet rámenjen a témára.

Az ABCDEFG és a HIJKLMN egyébként a keresztnevei, a OPQRST UVWXYZ pedig a latin mintára vett páros vezetékneve lett. Nem mintha ez számítana bármit is, főleg, hogy a művésznő is jobban szereti, ha a jól megszokott Ladyzunga néven szólítják, és aláírásként is ezt használja.

Egy kép a tanárnő blogjáról

A szadomazó esztétikában is jártas alkotó elmondása szerint ennek a bürokráciaperformansznak is a határátlépés és a megdöbbentés volt a lényege, illetve az, hogy nehéz legyen kimondani a nevét. Emellett az ABCDEFG HIJKLMN OPQRST UVWXYZ név az ABC valahány betűjének felsorakoztatásával a végtelen névváltozat lehetőségét is magában hordozza. Ez különösen fontos az örökké a megújulást kereső OPQRST UVWXYZ-nek.

Alighanem erről ennyi elég is, aki elmerülne ABCDEFG HIJKLMN OPQRST UVWXYZ munkásságában, az óvatosan átnavigálhat a blogjára, de talán mindenki jobban jár, ha az alábbi bizonyítékok nyugtázása után csendben tovább haladunk.

(via Telegraph)

Lepje meg magát az e-számla kényelmével és egy iPhone X-zel! Ha december 31-ig e-számlára vált, 150 000 Ft-os iCentre utalványt vagy egy iPhone X-et nyerhet! (X)