keresés menü

Megindító filmet készített a magyar kreatív műhely a Down-szindróma világnapjára

Iskolába járni, sportolni, barátokkal kimozdulni, munkát vállalni és felnőttként önállóan élni: a hétköznapi lét ezen aspektusai a legtöbbünk számára természetesnek tűnnek. Ahogy napjainkban ezek már egyre több Down-szindrómás ember életében is elérhetőek.

Sokak számára azonban a társadalom által támasztott előítéletek miatt továbbra sem adottak az egyenlő esélyek az oktatásban, a munkaerőpiacon, közösségi tevékenységekben, az önálló életvitel lehetőségében, a döntéshozatali autonómiában és az élet számos egyéb területén.

Az Umbrella által készített magával ragadó kampányfilm három március 21-én ünnepelt eseményt mutat be: a költészet világnapját, a tavaszt köszöntő perzsa újév napját, valamint az erdők nemzetközi világnapját.

A Kiss Rudolf Péter rendezésével készült másfél perces videóban az örömteli pillanatokat követően az ünnepi hangulat szertefoszlik, amikor az üres színpadon álló Down-szindrómás szereplő komoran bejelenti, hogy ez a nap egyúttal a Down-szindróma világnapja is. De ezen a napon – az előzőekkel ellentétben – nincs sok okunk az ünneplésre.

Mindaddig, amíg egyetlen olyan Down-szindrómás ember is él közöttünk, akinek nem biztosítottak az egyenlő esélyek az élet minden területén, addig nem lehetünk önfeledtek.

Így a Down-szindróma világnapja továbbra is egy alkalom arra, hogy mérlegeljünk: van-e okunk az ünneplésre?

“Svájci partnerünk, a GOSH* keresett meg bennünket a projekttel, amire mi a rendelkezésre álló extrém rövid idő ellenére is gondolkodás nélkül igent mondtunk. Úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan ügy, ami miatt érdemes kiállni, és teljes szívvel támogatni tudjuk. Ami különösen felemelő dolog volt a munka során, hogy annak előrehaladtával vált világossá számunkra, mekkora nemzetközi összefogás áll mögötte. Büszkék vagyunk arra, ami svájci partnerünk, a GOSH*, a New York-i székhelyű SMALL kreatív ügynökség, az FCB México, valamint további három résztvevő ország, Anglia, Albánia és Olaszország Down-szindrómás szereplőinek közreműködésével született meg” – mondta Hidvégi Zoltán, az Umbrella ügyvezető igazgatója.