Nem költői a kérdés. Ilyen co-working létesítmény tényleg létezik.

Nyilvánvalóan úgy hívják, hogy Coboat, nem is lehetne másképp. És ugyanazért üzemel, mint a többi közösségi irodatér, vagyis hogy a szabadúszóknak szolgáljon egy barátságos közeggel, ahol dolgozhatnak a laptopjaikon, más szabadúszók között, hogy ne csússzanak bele a szociopátiába. Csak éppen kicsit más kilátással szolgál az átlagosnál:

Eléggé pofás kívülről is:

Azt látatlanban nem tippelnénk meg, hogy a folyamatos ringatózás a kreativitásunkat felpaprikázná-e fel, vagy a gyomrunkat:

Mindenesetre szakterületeken átívelő, agyrobbantó interdiszciplináris meetingeket tartani újdonsült barátainkkal ezen a helyen annyira nem lehet lehangoló:

“Azt akarjuk, hogy nyolc idegen felszálljon pénteken, és nyolc barát szálljon ki a hajóból a hét végén”

– fogalmazza meg szándékaikat az egyik ötletgazda.

A legmenőbb az lehet amúgy, hogy amikor már tele van a fejünk a sok melóval, akkor felkapunk egy búvárruhát plusz palackot, és csobbanunk egyet. A projekt másik vége pedig: ha akarsz, akkor sem tudsz innen hazamenni. Kérdés, hogy akarsz-e egyáltalán, hiszen a hajón vannak előadások, jógaórák, isteni kaja, a vizet pedig nem szennyezi, mert napelemmel halad.

Persze mindenekelőtt át kell gondolnod, megéri-e az az 1340 dolcsi (365 ezer forint), amit egy heti fedélzeten tartózkodásért kell csengetni. De hát mégiscsak az óceánon dolgozol, ember!

(via FastCoExist)

Nyerj Acer tabletet 2016. október 17.- november 16. között! (X)