Amióta világ a világ, feminizmus ide vagy oda, közmegegyezés volt, hogy – néhány szabályt erősítő kivételtől eltekintve – a férfiak több alkoholt isznak, mint a nők. Egy frissen, egész konkrétan most kedden megjelent tanulmány szerint azonban az 1991 és 2000 között született lányok annyit isznak, mint az ebben az évtizedben született fiúk.

Az összevetés egyébként 68 nemzetközi tanulmány tapasztalatait nyalábolta össze, amik mögött összesen többmillió megkérdezett állt. Mindebből kiderült, hogy az 1900-as évek elején a férfiak egész pontosan 2,2-szer annyit fogyasztottak, illetve háromszor akkora hajlammal ittak annyit, ami már problémás, mint a nők. Ez az arány csökkent mára közel egállá.

Ez azonban nem egy olyan egyenlőség, amit olyan nagyon ünnepelni kéne.

Az alkoholproblémák a történelem során ugyanis rendre alapvetően férfi problémának számítottak. A tanulmány azonban felhívja a figyelmet arra, hogy mostantól a nőkre is ugyanannyira kell figyelni ezügyben. Arról ugye nem is beszélve, hogy általánosságban a férfiak jobban bírják az alkoholt.

Egyébként vannak olyan elméletek, hogy mindez a női egyenjogúság és a szociális előrelépés következménye. Ahogy ugyanis egyre szabadabbak lettek a nők, úgy egyre inkább megvolt a lehetőségük, hogy társaságban vagy csak úgy italozni kezdjenek.

(via)

Nyerj Acer tabletet 2016. október 17.- november 16. között! (X)