Nem máshol, mint Budapesten.

A hazai sörszíntérnek pontosan azt jelenti a 2018-as esztendő, mint amit a független zenéknek jelentett a Nirvana Nevermind című lemeze: a totális áttörtést.

Mára a legfontosabb hazai kisüzemi főzdéknek a Monyótól kezdve a Firstön át a Horizontig saját kocsmáik nyíltak a belváros frekventáltabb helyein, a Budapest Beer Week ezt az egész színteret feltette a sör világtérképére, most pedig az európai sörforradalom emblematikus márkája, a skót BrewDog Budapesten nyitja meg a régióban első kocsmáját.

Lehet nézegetni, hogy mi mennyi

A BrewDog Budapest nagy kérdése az lesz, hogy hova tudja magát pozicionálni: mit tud átmenteni a 2007-es induláskor meglévő forradalmi lendületéből a mai közép-európai közegbe, ahol egyrészt már megtörtént a saját kis szintlépés sörileg, másrészt pedig az 1500 forintos átlag korsóár könnyen azt eredményezheti, hogy a tehetősebbek és a turisták fogják elsősorban látogatni a helyet.

Ezt a dilemmát semmi sem képezi le jobban, mint az hogy a megnyitó esemény képzeletbeli színpadán egyszerre állt ott egy kékhajú punk, aki feltehetően az anyacégtől jött, és Iain Lindsay brit nagykövet, akinél amúgy senki sem tud szórakoztatóbban magyarul beszélni.

Mondandója legfontosabb eleme az volt, hogy boldog, hogy végre nem a Brexitről kérdezik.

Az biztos, hogy a Nirvana a világ tinédzserei számára a mainstreammé válás ellenére is fontos tudott maradni, remélhetőleg a BrewDognak is úgy sikerül majd a magyarországi terjeszkedés, hogy közben a menőségüket is meg tudják tartani, és nem válnak ilyen Hooters-féle hülyeséggé.

A sörök mellett lehet kapni 3000 körül burgereket, hotdogokat és van csirkeszárny is, ami kérhető vegán verzióban: karfiollal, vegán majozézzel. A klasszik BrewDog sörök mellett vannak mindenféle különlegességek, rögtön egy 17%-os, az erejében borokat is verő főzet, a Dog G. Valamint vendégcsapokon magyar főzdék sörei is feltűnnek.

Nyam-nyam!

Persze rögtön felmerült a kérdés, hogy akkor most drága-e 1800-ért négy deci hibátlan sör, vagy “ez van, ennek ez az ára.” Ezt mi Kocsis Andris fotós kollégával nem tudtuk eldönteni, főleg, hogy mindketten fizu után voltunk, úgyhogy csak kiszámoltuk, hogy egy sörből olyan 4-5 liter üzemanyag jön ki. Jelentsen ez akármit is!

Maga a hely ugye az egykori Anker helyén van az Anker közben, így a panoráma ismerős lehet, a belső dizájn a néhány képregényszerű dekorációs elem mellett letisztult és belakásra vár. Én már ki is ragasztottam a zenekarom matricáját a klotyóba, amolyan szavazatként, hogy miként képzelem el a továbbiakat.

És persze, hogy volt kutya is!

 

Ma, azaz november 16-án hattól lehet menni a Grand Openingre.

Képek: Kocsis Andris

Mit vegyek a csajomnak? (X)