Senki ne csinálja utánuk.

“A Recikli kerékpárműhely által szervezett szezonzáró verseny a Párkány-Budapest alleycat. Ebben az évben, megünnepelve a budapesti közbringarendszer kiépülését, páran úgy gondoltuk, megpróbálkozunk a táv BUBIval való teljesítésére, természetesen Dobogókőn át…”

Az alleycat nevű, főleg futárok által űzött verseny általában a belváros forgalmában zajlik mindenféle rizikós és nem rizikós feladatokkal, az sem egy fáklyásmenet, de ezt így beadni – az alapján, ahogy összefoglalták, hogy mit is tettek – több mint dili. Inkább enyhe napszúrásos őrület. Főleg annak tudatában, hogy a főváros által büszkeségként emlegetett közbringák közismerten nehézkesek és lomhák, nem éppen hegymenetre tervezték őket. Szóval visszavonhatatlanul jár a Nap Respektje!