keresés menü

A Tinderrel próbálnak megmenteni egy kihalásfélben lévő makifajtát

Az már eddig is világos volt, hogy a Tinderen a nyílt randizáson túl is van élet, most azonban egy bio piperékkel foglalkozó cég használta első blikkre valami nagyon másra – de mégis ugyanarra.

A The Body Shop legfrissebb kampányának, a Bio-Bridgesnek az a célja, hogy a vietnámi esőerdőnek az illegális fakitermelés miatt szétdarabolt részeit újra összekösse, hogy ezeken a folyosókon keresztül a tarka karcsúmajmok találkozni tudjanak, és biztosíthassák a fajuk fentmaradását.

Mostanában tehát, ha Kanadában 18 és 35 év közötti férfiakat nézegető női profillal jelentkezünk be a Tinderre, akkor a pasik mellett szembejöhet BioBridges kampányának arcmajma, Reggie. Ha őt jobbra húzzuk, akkor pedig mindenféle részleteket tudhatunk meg arról, hogy miért is kell neki egy ellenkező nemű fajtársával találkozni.

Segíteni persze úgy lehet, ha a Body Shop termékeiből webshoppingolunk július és szeptember között, ők meg minden egyes vásárlás után egy négyzetméter erdőterület megmentéséhez szükséges pénzt különítenek el.

(via)