keresés menü

A randiapp, ami véget vet a megalázó ghostingnak

Ghosting: minden 21. századi frissen ismerkedő rémálma, a jelenség, amikor a másik fél, akivel addig egyre reménykeltőbben csevegett, egyszercsak simán nem válaszol az üzenetekre, egészen bizarr módon utalva arra, hogy már nem vagyunk érdekesek a számára, csá.

A jelenség egészen gyakran fordul elő az ismerkedős mobilalkalmazásokban (egy kutatás szerint az Y-generáció tagjainak 80 százaléka esett már át rajta, hogy egyszer csak nem kapott válaszokat), nem csoda, hogy már külön kifejezés is van rá. A Badoo pedig most azt állítja, van egy megoldása a ghostingra:

Ha a júzer nem válaszol semmit három napig, akkor felajánl neki többféle válaszlehetőséget.

Úgy mint: “Hé, bocs a megkésett válaszért. Mikor vagy szabad egy talira?” Vagy a sokkal keményebb, de őszinte megmondás: “Hé, szerintem szuper vagy, de nem látom magunkat úgy, mint akik összeillenének. Légy jó!”

Kissé elszomorító persze, hogy erre külön megoldást kell kínálni, ahelyett, hogy magunktól tudnánk, hogyan illendő / emberi véget vetni valaminek.

NE GHOSTOLGASSATOK FELESLEGESEN!

Ami a ghostingnál is aljasabb: ruhára nyomni a szellemmé válásod

(via)