keresés menü

A laptopunk és a mobilunk kék fénye lassan, fokozatosan megvakíthat minket

Nem mi mondjuk, hanem a Scientific Reports által közölt kutatás. Az ugyan eddig is világos volt, mi is írtunk róla, hogy ezeket az eszközöket például nem javallt elalvás előtt böngészni, hiszen azzal csak telibeverhetjük a szép álmokat, és esélyes, hogy miattuk alszunk rosszul (ugyanis ez a hideg szín gátolja az alvásért felelős melatonin felszabadulását).

De most a Toledói Egyetem kutatói egy sokkal veszélyesebb lehetséges következményt térképeztek fel: azt, hogy a kékes fény létfontosságú molekulákat “mérgeznek” a szemben,

a retina receptorait alkotó sejteket fokozatosan kinyírva – ami azért para, mert ezek nem regenerálódnak.

Dr. Ajith Karunarathne, az egyetem biokémia-professzora szerint a szaruhártya nem tudja blokkolni vagy megszűrni ezt a kék fényt, ezért azt javasolja, kísérletezzünk ezt a frekvenciát kiszűrő szemüvegekkel (noha ezek pontos hatása még nincs megerősítve, mint ahogy a képernyőt besárgító alkalmazásoké sem, de bajt nem okozhatunk velük).

De elsősorban csökkentsük le a kijelzők előtt töltött időt, amennyire lehet. Amber Case, a Harvard egyik tudósa még tovább megy:

szerinte az internetkultúra fixációja a kék színnel pusztán esztétikai jellegű, ezért ideje lenne átmenteni a katonaság által már régóta használt narancsos, vöröses felületeket – jobb a tudományra hallgatni, mint a #mood-ra.

(via)