keresés menü

5 szédületes trükk iPhone-tulajoknak egy szebb életért

Vannak olyan funkciói az almás távrecsegőnek, amiket vagy nem kommunikál agyon az Apple, vagy nem kommunikál agyon az Apple. De attól még léteznek. Mutatunk párat közülük – olyanokat, amiket már mi is bevetünk egy ideje, és eléggé megváltoztatta mindennapjaink gördülékenységét. Vagy legalábbis szeretnénk ezt hinni.

Shazamozás Sirivel!

“Hé, Siri, Shazam this.” Ennyi volna a nagy titok. Egyszer tökvéletlenül próbáltuk ki, és működött. Azóta ha bárhol hallok egy baszó zenét, csak ennyit böffentek oda a telefonnak, és máris nyomozza, hogy mi szól. (Ehhez persze hasznos bekapcsolni a hészirizést.)

Üzenetküldés pötyögés helyett diktálással

Sok barátomnak mutattam ezt a fícsört, és leforrázódtak, hogy ilyen egyáltalán van. Szóval amikor üzenetet írunk (vagy bármilyen mezőbe szöveget), azt úgy is lehet, hogy megnyomjuk a szóköz melletti mikrofon gombot, és szépen tollbamondjuk a mondandónkat. Sokkal kevesebb veszély leselkedik ránk így az utcán, ha szemmel nem tapadunk a kijelzőre!

PRO TIPP: az iPhone mikrofonja még azt is képes értelmezni, ha úgy kezdjük neki a diktálást, hogy kisbetűvel – és akkor, wow, kisbetűvel kezdi a mondatot! -, vesszőt pedig úgy írhatunk a mondat közepére, hogy bemondjuk: vessző. Ugyanez érvényes az írásjelekre. Hogy titkolták, mi?!

Gyorsabban töltődik fel, ha

nem a saját, hanem egy iPad töltőjével töltöd. És nem, semmi rizikó nincs benne, ha nem az 5 wattos hálózati adapterrel, hanem a táblagép 12 wattosával töltöd. Ha nekünk nem hiszed el, hidd el a cégnek!

Szövegtörlés egyetlen mozdulattal

Elkezdted írni életed üzenetét életed feltételezett értelmének, de rájössz útközben, hogy mégsem lett annyira erős? Rázd meg a telefont. VOILÁ!!!

Állítsd le a zenét időzítővel!

Ha iPhone-ról hallgatsz zenét éjjel, akkor, ugye, ahogy a legjobbakkal is megesik, néha belealszol. Ugye? Ha igen, akkor ennyi a megoldás: ott, ahol az ébresztő meg a stopper helyet foglal, megtalálod a Timert, vagyis az időzítőt, ami nem csak konyhai műveleteknél jelez egy adott percmennyiség leteltekor, de a When Timer Ends menüpontnál azt is beállíthatod (a hosszú lista végén), hogy ha letelik az X óra vagy perc vagy másodperc, álljon meg a zenelejátszás. És Spotify-ra is működik!

Örülünk, ha segíthettünk ??? Pár vonatkozó mobiltémában:

Meg van törve az iPhone kijelződ? Nem fogsz dugni ma este

Megjött a természetbarátok Shazamja, ami felismeri a lefotózott növényt

A nap alázása: nagymama kíséri át a zebrán a mobiljukba elmerülő csávókat