keresés menü

25 dolog, amit csak a szabadúszók érthetnek meg (igazán)

Körülbelül hat éve, hogy nem egy irodában verem a vasat, szabom a számat, hengerelem a GDP-t. Nem vagyok ezzel egyedül. Most is itt ülök a Központban, és ezt látom. Úgyhogy mindannyiunk nevében elmondom a lényegeket, amit a freelancermunkás éleformáról tudni kell. Figyelem: nem csak szép van benne. Szóval akkor tudod, hogy szabadondolgozó iparos vagy, amikor:

1. A nap első két telefonhívását még pizsiben / alsógatyában / donaldkacsázóban bonyolítod

2. A reggeli zuhanyt pedig délben, mert a melót az ágyban kezdted, és persze úgymaradtál

3. Irigyled az irodai munkás ismerőseidet, amiért egész nap emberek között lehetnek

4. Napközben mosol egyet, miközben realizálod, hogy milyen ritkán cseréled magadon a ruhát

5. Haverok és rokonok a nap közben keresnek meg azzal, hogy csináld meg ezt vagy azt, mert az otthonról melózás számukra egyenlő azzal, hogy az nem is rendes meló

6. Haverokat és rokonokat győzködsz rendszeresen, hogy de, ez is egy rendes meló

7. Fejbe üt a felismerés, hogy szinte alig találkozol azokkal az emberekkel, akikkel hivatalosan együtt dolgozol

8. Gyakran meg tudod vizsgálni az emberi arcok elváltozását, amikor közlöd velük, hogy onnan dolgozol, ahonnan csak akarsz

9. De valójában amilyen gyakran arról álmodozol, hogy ide vagy oda utazol, és majd onnan küldöd meg a projektjeidet, épp olyan gyakran nem utazol messzebbre az ebédlőasztalodnál

Ez a kép valójában egy álomból van

10. Felfedezed, mennyivel hatékonyabb vagy, mint ha egy irodában tolnád a szekeret

11. Gyakran esik meg, hogy a nyitott laptopod a kajaelőkészítő felület részét képezi a konyhában

12. Izgalomba jössz, hogy a szabad időbeosztásod nyomán micsoda végtelen kulináris lehetőségek szakadnak rád, de az esetek többségében mégis újrarendeled az unalmas burritót az Arribából

13. Amikor közlöd a barátaiddal, hogy kimerült vagy, sokadszor is közlik veled, hogy de hát te otthonról dolgozol

14. Többet beszélsz az állataiddal, mint emberekkel. Sőt, néha még idegen állatokkal is!

15. Meeting közben folyamatosan bocsánatot kérsz a macskád nyávogása miatt

16. Rájössz, hogy annyit finghatsz és olyan hangosat, amennyit és amilyet akarsz

17. Ráeszmélsz este tízkor, hogy ma még ki sem mozdultál otthonról

18. Ráébredsz, hogy nehezebb élőben emberekkel kommunikálnod GIF-ek és emojik nélkül

19. Amikor új ügyféllel találkozol, olyan ideges leszel, mint egy friss randin

20. Elmész kávézóba dolgozni, hogy a nap végén meglegyen a hazaértem-a-munkából érzés

21. Viszont nem is érzed úgy, hogy valaha is tudnál újra irodában dolgozni

22. Gyakran viccelődsz a barátaidnak azzal, milyen hosszú az út a nappaliba, miközben ők ténylegesen is ingáznak reggelente fél órát

23. Rendszeresen elfelejted, hogy néha enni is kell az élet fenntartásához

24. Aztán felhúzod magad, hogy enni is kell az élet fenntartásához

25. Végül viszont mindig rájössz, hogy a tény, hogy magad rendezed az idődet, és akkor utazol el vagy pihensz egyet, amikor akarsz, annál kevesebb szebb dolog van a világon.

Szabadúszol, otthon irodázol? Ezzel a 7 módszerrel lődd egészen a Tejútig a hatékonyságodat!

Szabadúszó vagy, vagy szabadúszó leszel? Akkor ez az ábra neked is meg rólad is szól