keresés menü

Idáig kellett várni az újabb idióta kihívásra

Ki gondolta volna a jegesvedres challenge után, hogy a jéghideg hullám további hullámokat generál, ezek a hullámok pedig folyamatosan fröcskölik majd saját hülyeségüket szerteszét az interneteken.

Ezek a trendek már rég nem jótékonykodásról szólnak, hanem egyfajta újhullámos figyelemkurvaságról. Nemrég a mosószeres kapszulát felzabáló amerikai tinikről jöttek az ijesztő hírek, pár napja jött a minimum idióta, de nem kevésbé veszélyes kotonfelszippantás, most pedig az egyáltalán nem veszélyes, de annál több kitartást igénylő

maradj benn egy áruházban vagy étteremben vagy más kereskedelmi egységben 24 órára-kihívás.

Annyira persze ez sem új, 2016-ban belga tinik kezdték a dilit, de nagyon elkaptak valamit, mert ma már 52 millió találat jön a YouTube-on, ha rákeresünk az őrületre.

Dél-Yorkshire egyik rendőrségi elöljárója azt mondta a The Sunnak, hogy nem csak biztonsági okokból igyekeznek rajtaütni a kalandozó fiatalokon, hanem azért is, mert ezeket az akcióikat nyilván nem jelentik be a szüleiknek, akik így néha már odáig nyugtalankodják magukat – érhetően -, hogy eltűnést jelentenek.

Egy Walmart-szóvivő azt mondta, már több mint egy éve szembesülnek a hívatlan vendégekkel éjszakánként, az Ikea képviseletében nyilatkozó viszont egészen jófej módon közelített a dologhoz: “elfogadjuk, ha az emberek annyira érdeklődnek az Ikea iránt, hogy vidám élményekbe akarnak keveredni velünk, viszont zárás után nem tudjuk garantálni a biztonságukat, ezért nem engedhetjük meg ezeket az akciókat.”

Ha valakinek van tudomása Magyarországon zárás-után-észrevétlenül-bennmaradókról, feltétlenül írja meg nekünk az info@urbanplayer.hu címre, mert szívesen beszélnénk velük! ;)))))))