keresés menü

Siri? Muhaha! Alexa? Hagyjuk már! Ezt a hangszórót vízzel lehet irányítani

A hangfelismerő, szóbeli parancsoknak engedelmeskedő rendszerek leglényege a kényelem. Hogy ne gombok nyomogatásával-csavargatásával vacakoljunk, hanem három kifejezéssel elindítsuk mondjuk a mosást, töltsük meg a kádat, vagy szólaljon meg az aktuális kedvenc lemezünk.

De a Tore Knudsen, Simone Okholm Hansen és Victor Permild által kitalált Pour Reception hangfal teljesen szembemegy ezzel: azzal kontrollálhatjuk ugyanis, hogy töltünk, mozgatunk, belenyúlunk vízzel teli edényekbe.

Amikor például átöntünk egyikből a másikba, akkor rádiófrekvenciák között keresgélhetünk. Megérintve az edényt finomhangolhatjuk a fogott rádiójelet, eltüntethetjük a recsegést-torzítást. Ha pedig le akarjuk tekerni a hangerőt, egyszerűen megujjazzuk a folyadékot. Ha pedig hosszabban benne hagyjuk, akkor a zenét is megállítja.

Egészen hihetetlennek tűnik, pedig csak a fizikát használja ki. Olyasmi ez, mint az iPhone kijelzőnk: elektromosság mikromennyiségeit fordítja le parancsok nyelvére. És voálá:

Na de miért hoz létre valaki egy ilyen szerkezetet? Az alkotók erre így válaszolnak:

“Arra törekedtünk, hogy megváltoztassuk a felhasználó észlelését az üvegről, kulturális és technikai oldalról is.”

Az biztos, hogy a digitális és analóg világok összemosásának csodálatos példáját látjuk itt fent, ami a közeljövőben egyáltalán nem lesz ennyire kuriózum, sőt: a világunk egyre összetettebb, az elemei egymással sokkal összekötöttebbek lesznek, és hát nyilván nem akarunk majd mindenhol érintőképernyőt látni.

Ellenben a tárgyaink közül egyre több fel lesz szerelve szenzorokkal, szóval eljön még az idő, amikor az éjjeliszekrény sarkára koppintva lőjük le a tévét, és nem a távirányítón matatva félálomban – feltéve, hogy épp nem akarjuk szóban kiadni ezt a parancsot.