keresés menü

Nincs ma nagyobb életmentés ennél a lakókocsivá alakított mentőautónál

Ian Dow még 2016-ban találta ki, hogy vesz egy furgont, amit átalakít, majd az utazgatásnak szenteli az életét. Eddig ismerős a történet.

Az első vásárlási kísérlete annyira sikertelen lett, hogy nem csak az adásvétel hiúsult meg, hanem a 12 órás hazaútján még bukott is egyet a motorjával.

Felkötött karral a kanapén ülve jött az őrült  ötlet, hogy Ebay-en rá kéne keresni a mentőautókra is, hátha. Talált is egyet, majd miután Google Earthön lecsekkolta, hogy tényleg ott áll a jármű a hirdető udvarán, újra útra kelt.

Innen pedig már a kiszámítható mederben történtek a dolgok. Azóta is úton van Ian a kutyájával meg egy haverjával, akit érdekelnek a napjaik, az bekövetheti ezt az Instát.

  

(via)