A japán Nendo dizájnstúdió újabb frontot nyitott a letisztulunk, menők vagyunk-elgondolásnak: egyenesen a házikedvenceknek szánják új produktumaikat, mert úgy találták, a legtöbb kutyaügyi termék kerekded, és ezek nem nagyon passzolnak századunk szögletes vonalaihoz, ablakaihoz, falaihoz.

Így például kitalálták ezt a kutyaházat:

Ami szétkapható kabrió változatra:

És van több színben is:

A variálhatóságról nem is beszélve:

És ez még semmi.

Mert az etetőtálnak sem kell ám kereknek lennie:

Figyeljük csak meg azokat a vonalakat! A segítségükkel tudjuk csekkolni, mikor meddig van éppen tele a tál. Vagy üres, ha pesszimisták vagyunk, LOL.

A kreatívok pedig még arra is gondoltak, hogy a tál jellemzően nem szokott belepasszolni az otthoni környezetbe, hanem ott éktelenkedik kirívóan a konyha szélén. Ezért terveztek például növénytartókat, amikkel együtt már kontextust alkothatnak, jobban beolvadhatnak az otthon melegébe:

Játék? Annak sem kell gömbölyödnie:

Ezt a pihepuha kockát ráadásul mindenféle formákba ki lehet hajtogatni, sőt, az egyes részeiben van egy-egy csengő, mindegyik másképpen szólal meg, ha mozgatva van, szóval tisztességesen lefoglalja az eb érzékszerveit:

A labda persze maradhat labda, de:

Igen, azért pár egyenessel sikerült megtörni a gömb egyeduralmát, ezeken a lyukakon át pedig némi nasit juttathatunk a labdába, így az állat jót szórakozhat azon, hogy megpróbálja kicsempészni onnan az életmentő kaját.

Érdeklődést mutatsz ezek után a Nendo többi találmánya iránt is? Akkor errefelé vedd az irányt.

Nyerj gran canariai utat az ACER-rel 2016. október 17.- november 16. között! (X)