A Nagy Budapesti Sörforradalom már javában zajlik, még ha zászlóshajója, az Élesztő a vigalmi negyeden jócskán túl, a Tűzoltó utcában szedi is a különleges sörökért sóvárgó áldozatait. Bart Dániel és Tóth Imre márciusban nyitott helye a lokációtól függetlenül felülmúlta a várakozásokat, az első naptól tömve volt, így a hely tényleges kialakításával nem is volt nagyon idő foglalkozni – idáig.

Történt ugyanis, hogy a Mikszáth térre szervezett Főzdefeszten részt vett a Garzonkert is, aminek a kialakításában részt vett Prokaj Ádám – nem mellesleg a Toldi Klub üzemeltetője – fejpajzzsal a fején váltott pár szót az Élesztősökkel. A téma az általa a Staropramennek tervezett, kifejezetten a fesztiválra készült, saját kezűleg kivitelezett sörpult volt, ami Prága kontúrjait villantotta fel rézcsövekbe ágyazva, a viktoriánus kor és napjaink ötvözeteként.

És akkor kiderült, hogy pont erről a steampunk vonalvezetésről álmodoztak ők is. Szó szót, tervet terv követett, 21 kézműves sörnek kellett bezsúfolódnia egy hat méteres pultba, és akkor kitalálták, hogy legyen szépen összeforrva a vendégtér és a raktár. És így történt.

“A térben csak a falak álltak, azok is rettentetes minőségben. Minden más a saját kezünk munkája. Halász Előddel készítettük az installációkat és minden vasmunkát, famunkát, az összes egyedi lámpát, fényeket, raktárat.. mindent. Juhász HALU Balázs, Tésy Dániel segítették munkánkat. Míg a közönség a kertben élvezte a nagyszerű söröket, mi bent hegesztettünk” – mondta el Ádám a munkáról, aminek végén mostanra kialakult a hely belső, téli sörözőegysége.

A látványraktár állványzata így napi hetven hordónak ad otthont, amik folyamatos mozgásban vannak – a vaslécekhez pedig kitűnően passzolnak a további vascsövek, a kiherélt szovjet nyomásmérő, de még a világítótesteket is kíméletlenül beágyazták ebbe az indusztriál környezetbe. A többiről a képek regélnek, hivatalos megnyitó október 12-én.