polur00

Egyáltalán nem véletlenül fogalmaz úgy a Gawker-blogbirodalom jövőfigyelő blogja, hogy ez az építmény olyasmi, mint valami glitch a Mátrixban, egy számítógép-generált hegy, aminek még textúrákra van szüksége.

Nem lehetne ennél jobban körülírni a New Wave Architecture dizájnját, amit a Kaszpi-tenger alatt található Mázandarán tartomány egyik kis falvacskájába álmodtak meg: háromszögekkel szétaprózott monstrummal van dolgunk, ami mintha saját maga burjánzott volna ki a földből, ahogy azt jónak látta, de szigorúan geometrikusan. Így bármennyire is merész a kialakítása, mégiscsak illeszkedik a hegyes-völgyes-sziklás környezetbe.

De nem csak a környezet lopózik be az épület belsejébe a töredezett üvegfalon át: a napfény is így tesz. Ami nem utolsósorban azért kedvező, mert az enteriőr nem más, mint egy letaglózó méretű mászófal.

Így a tériszonytól megszabadult hobbisták akár úgy is érezhetik, hogy intim viszonyt ápolnak az észak-iráni tájjal, mintha csak a közeli Damavand-hegyet hódítanák meg éppen. A mászófalak úgy csúsznak egymásra, mint a tektonikus lemezek – állítólag ez is inspirálta a tervezőket -, úgyhogy könnyen meglehet, hogy ez a közel-keleti ország egyik legmenőbb, emberi kéz alkotta struktúrája. Meg talán a világ legmenőbb indoor mászófala.

polur02


(via)