A beérett gyümölcs csodás esete.

A svájci Stefan Hürlemann esette szépen példázza azt az alapvetést, amivel mindenkinek tisztában kéne lenne, vagyis: ha igazán elhivatott vagy, és kiszáradásig-térdrogyásig beleteszed a lelkedet valamibe, akkor az meg fog térülni.

Hürlemann ugyanis kemény kihívás elé állította magát: minden áldott nap alkotnia valami kreatívat az Instagramra. Mármint a rendes munkaidején túl.

Amiről azt mondta el a Reddit vonatkozó grafikusi fórumában, hogy

“Rávenni magamat erre minden nap elég húzós volt az elején, de végül tonnányit tanultam belőle, egy csomó nagyszerű emberrel találkoztam, és elég nagyot fejlődött a munkamorálom.”

Alig egy év eltelte és sok érdeklődő követő összeszedése után pedig elkezdtek potyogni a kérdések kreatív ügynökségektől, hogy esetleg dolgozna-e nekik szabadúszóként. És a levélírók között ott volt a Nike egyik munkatársa is. Mára Hürlemann már ilyen kampányokon dolgozott (itt mint tipográfus):

Hát ezért érdemes beleállni a Dolgokba.

És akkor még pár munka a siker svájci kovácsától és példamutatójától: