Amióta elénk került ez a tartalom, azóta ezen a fenti kérdésen kattogunk.

“Egyesek a kocsikon vannak rajta, mi meg a téren” – mondta Amy, a duó egyik fele. Pasijával, Brandonnal 137 ezer dollárért (38 millió forint) tettek szert a nem éppen tenyérnyi, hatezer négyzetméteres egykori üzemi területre New York állam egyik kisvárosában, hogy azt fáradságos munkával az ízlésüknek megfelelőre alakítsák. Állítólag jól meghúzott gatyamadzagos büdzsével, csomó talált és újrafelhasznált tárggyal, például vonatokról ismert poggyásztartóval, ami akasztóként funkcionál a fürdőben.

Meg egy löket kreativitással, amiből azért akad náluk, hiszen egy bútoripari vállalkozást visznek. Ez mondjuk meg is látszik a beltér felpimpelésén:

Három emeletnyi játszótért kaptak a befektetésükkel, amire nem csak egy hatvan méteres impresszív gyárkémény tesz pontot az épület végében, de az a tény is, hogy a páros az első szintre egy showroomot rendezett be, a felső szint még érintetlen (talán művészeknek bocsátják majd rendelkezésre), és mindössze a középső szintet lakják és élik aktívan, ami a következőket foglalja magában:

  • 158 négyzetméternyi lakórész
  • 557 négyzetméternyi “event space”
  • 372 négyzetméternyi nyomdai stúdió.

Na de belehet-e lakni egy ekkora hatalmas hodályt? Számít-e a bámulatosan indusztriális atmoszféra a kopottas téglával meg a konyha csokoládés márványpadlójával (aminek részei egyébként hivatalosan selejtek voltak, úgy vették meg őket leárazva), ha el lehet veszni a komplexumban?

Erre a választ nem mi fogjuk megadni természetesen, mindenki ott lakik, ahol lakni akar és tud, mi mindenesetre nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy olyan bensőségesen tudnánk itt lefürdeni:

Na jó, azért eldolgozgatni mi is tudnánk itt:

(via dwell)