keresés menü

Egy magyar dizájner elintézte, hogy a városban szörfözhess: itt a DESKA Board!

Írtunk már nyolckerekű hibrid longboardról, meg írtunk már méhsejtszerű lappal operáló deszkáról, de nem írtunk még olyan gurulós találmányról, ami mögött magyar agy állt volna. Na, most már ezt is behúzhatjuk: Tölgyesy Csaba, a DESKA Board kiötlője írt nekünk, hogy van neki ez a projektje, ami egyelőre csak prototípus formájában létezik, de már egy csomó trendblog dicsérte a Yanko Designtól a Trendhunterig, és nemsokára közösségi finansízrozás útján kerülhet a szabad piacra. Megszőnyegbomáztuk pár kérdéssel az alkotót, mert azért néhány fotóval nem elégedtünk meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Urbnplyr: – Mi volt az alap elképzelés a DESKA mögött, mit akartál létrehozni? Valamilyen betöltetlen űrt betölteni?

Csaba: – A DESKA project első tervei még iskolás éveimben, Bécsben, a Universitat für Angewandte Kunst Wien-en láttak napvilágot, úgy öt évvel ezelőtt. Ekkor még egy elektromotoros városi deszkát szerettem volna létrehozni, amiben súlyszenzorok mérik a bal és a jobb láb alatti terhelést, így a Segway-hez hasonló dölöngéssel való irányítás volt a cél. Épült is egy prototípus, de nem fejlesztettük tovább, mert a tervezett akkumulátor rendszer még nem elég fejlett a beépítéshez, és túl nehéz is. Pihentettem magamban a projektet egy jó ideig, de a hajlított lapban lévő lehetőségek még ott motoszkáltak a fejemben, ezért úgy döntöttem, folytatom, de máshogyan.

Többé nem az elektomos koncepcióban gondolkodtam, hanem abban, hogy milyen problémákat lehetne megoldani longboard témakörben. Az alapelképzelés pedig “a Cruiser-ek Porsche”-ja volt, ami megoldást ad a fékezésre, a rossz utakon való közlekedésre, a trükkök nehéz betanulására, a padkák leküzdésére, más apróságokra. De nem vagyok klasszikus deszkás, extrém sportokat – windszörf, snowboard – gyakrabban űzök, így azokból merítettem. Utólag belegondolva valószínűleg ezért is lett ilyen érdekes a DESKA.

deska002

Urbnplyr: – Mért, amúgy mit tud, amit mondjuk egy gördeszka vagy egy longboard nem? Mi az a hozzáadott érték?

Csaba: – Hét dolog teszi különlegessé:

1. A DESKA-n 200 milliméter átmérőjű kerekek vannak, áthidalva ezzel azokat az úthibákat, amiken egy normál méretű deszka megakad. Akkor is tud gurulni, amikor fejjel lefelé van, mert az alja ekkor sem ér le, hiszen 15 centi magasan állunk.

2. A lap hajlított, visszacsapó íjra emlékeztető formája miatt, a nagy kerekek ellenére súlypontunk alacsonyan marad, biztosítva a kényelmes, de dinamikus haladást.

3. A tárcsafékrendszer. Tulajdonképpen a bicikliken lévő hidraulikus tárcsafékrendszer van beépítve a hátsó kerékhez, csak más a geometria. Ezzel, ha akarsz, akkor öttel gurulsz le végig az Istenhegyi úton, ha pedig elereszted a hajad, akkor is gyorsan meg tudsz állni magasabb tempóról, éppen úgy, mint egy bringával. Egy hagyományos longboarddal ez igen nehéz feladat. A fékkart a kezünkben tartjuk, és ha kirúgjuk magunk alól a deszkát, az nem tud elrepülni.

4. Az első felfüggesztés az sportautókéhoz hasonló geometriát kapta. Kormányzása a klasszikus módon történik, amennyit döntöd a deszkát jobbra balra, annyit fordul a két kerék elöl.

deska003

5. A szíjpapucs. Ez a funkció opcionális: aki akarja felteszi, aki nem, az nem. Windszörfön menet közben úgynevezett papucsokban állunk, rögzítve így a lábunkat a deszkán a stabilitás miatt. Ezzel “eggyé válsz” a deszkáddal, de bármikor ki tudsz lépni belőle. A DESKA-nál is szerettem volna ilyesmit, egy laphevederrel oldottam meg, ami éppen olyan, mint egy slackline, csak más a rögzítés. Reményeim szerint nagyobb ugrásokra is alkalmas lesz, és fejlesztés alatt van egy “carbon nyeles” verziója is.

6. Windsurf vitorla befogadása. Szörfösként nem hagyhattam ki ezt a funkciót. Nagy tereken, parkolóban, tengerparton, és mindenhol ahol van hely és fújhat a szél, ott felcsapod a vitorládat, és “repülsz” mint a vízen.

7. A papucsos verzió lehetővé teszi a kitesurf ernyőkkel, vagy akár kisebb ernyőkkel való használatot (ahol van hely hozzá).

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Urbnplyr: – Milyen anyagokból áll össze a konstrukció?

Csaba: – A lap karbon/kevlárból és üvegszövetből készült, és sok prototípus is épült mindenféle kompozit anyagokból, mire a mostani verzió elkészült. Ennek minden szempontból magas tűrése van, hogy mennyire, azt nem tudom, mert még nem törtem el… A felfüggesztés eloxált alumínium. A csavarok, csapágyak, és a “rudazat”, illetve a tárcsa rozsdamentes acél. A betétek és perselyek réz, illetve teflonból állnak össze.

Urbnplyr: – Oké, hogy lehet majd vele ugrálgatni, de az a lapheveder nem zavaró?

Csaba: – De igen. Meg kell tanulni. A szíjat pedig le lehet venni egy perc alatt.

deskablack

Csaba hozzátette nekünk még azt is, hogy már két éve gyurmázza a boardot, és rengetegen kérdezik tőle, miért nem fejezi már be. Nekik üzeni: nem kicsit összetett feladat egy ilyen terméket kifejleszteni, és ezzel nem csak a történet anyagi oldalára gondol.

Viszont minden türelmetlenkedőnek üzenem: KÉSZEN VAN!

– tette hozzá végül a beszélgetésünk végén, úgyhogy már csak egy masszív bemutató videó jön, és indul is a reményteli crowdfunding kampány az Indiegogo.com-on. A cél az, hogy elkezdődhessen a sorozatgyártás. Csaba egyébként több új terméket is tervezett azóta, hasonló témakörben, de addig semminek nem áll neki, amíg ebből nem lát néhányat az utcán. Várjuk a fejleményeket! Amiket pedig a DESKA Facebook-oldalán lehet követni.