keresés menü

Olyan házakat építenének Mexikó hajléktalanjainak, amikbe még mi is beköltöznénk

Városi hajléktalanok megsegítésére láttunk már ötletes megoldást, most Hans Mayr – neve ellenére – mexikói építész döntött úgy, megpróbál tenni valamit az otthontalan családokért, és tervez nekik egy könnyen fenntartható, színes, a szűkölködést hangulatban is ellensúlyozó házat, a Casa Uno-t az ország vidéki területein.

A koncepció első díjat nyert azon a megmérettetésen, amit a 2001 óta működő Casita Linda, az igencsak rossz körülmények között élők megsegítésére és elszállásolására indult nonprofit szervezet indított. Ennek a felhívásnak a lényege az volt, hogy a Mexikóvárostól négy órányira megtalálható San Miguel de Allende városának szegényei egy könnyen felépíthető és megvalósítható környezetben folytathassák életüket.

A projekt alapja mindenképp az, hogy minél olcsóbban beszerezhető, de tartós alapanyagokból felhúzható otthonok épüljenek. A népi kőházak és az úgynevezett ideiglenes- vagy mobilházak ötvözésével jött az ötlet, hogy a kő, fa, és különféle hullámlemezek felhasználásával és a hagyományos építkezési módszerek dolgozzanak, figyelembe véve egy friss, modern dizájn kialakítását is.

Így a szobák elrendezése paravánokkal gyurmázható át annak érdekében, hogy minél jobban kihasználható terek szülessenek, vagy éppen kisebb, pihenésre szolgáló helyiségeket alakíthassanak is, a házak pedig egy- és kétemeletes verzióban léteznének.

Mivel Mexikó ezen részén nagyon nehéz bármit is kivitelezni, a ház minden szempontból praktikus: ajtajai összecsukhatóak, esővízgyűjtő rendszer, valamint az elvezetéssel felszerelt kültéri WC is fontos része. Az energiát természetesen napelemek biztosítják.

A házak pontos felosztása, alaprajzok megtalálhatóak a Designboom oldalán, mi pedig csak nagyon remélni tudjuk, hogy ez a fajta segítség egyre nagyobb teret nyer a dizájn és építészet területein.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥