keresés menü

Hangulatjavítás a tömegközlekedésben: így születtek meg a BKK logói

692e9a6f8a061af7dad9810999b517f3

A Flatlab lakásműhelyben dolgozó kreatívok vehettek részt abban a 2014-es tenderben, ami arra irányult, hogy egységesítsék, megfeleltessék egymásnak az addig kapcsolatban nem álló tömegközlekedéses jelzéseket.

Koncepciójuk az volt, hogy a végeredmény finoman megidézze a kötöttpályás közlekedés tipikus térképeit, úgy, hogy az egyes logókban, azaz betűkben itt-ott megduplázódik a vonal. Mint ahogy a nevezett térképeken is sokszor egymás mellett futnak a viszonylatokat jelző színes vonalak, hogy aztán ismét szétváljanak. Hát így született meg a metró (M), a HÉV (H) és a vízi közlekedés (D, mint Duna) ráncfelvarrt logórendszere:

A srácok a napokban felrakták a terveket (meg persze azt, ahogy azok végül patent módon megvalósultak) Behance-oldalukra, mi bátorkodtunk lelopni és másodközölni őket. Íme, ér gyönyörködni – meg egyébként az utcán is, valós időben:

(via Behance)