Jony Ive az Apple vezető dizájnere, és brit lévén nyilván jó kapcsolatot ápol más menő brit dizájnerekkel. Valahol az ipari formatervezés minimalistán csillogó csúcsán együtt üldögél például Ed Barberrel és Jay Osgerbyvel, akik nemrég egy korsó sör felett elmesélték neki, min dolgoznak: egy új irodai széken, ami majd a Vitra bútorgyártó égisze alatt jelenik meg.

A szék pedig azért lett izgalmas, mert nem lett villantós vagy technikás. Az elképzelés irányvonalát inkább a csendes jelzővel lehetne a legjobban leírni. Lágy görbéivel még egy otthonba is el lehet képzelni, nem csak az offiszba.

Edward Barber és Jay Osgerby a székkel

Hónapokkal később már az Apple 12 ezer fős főhadiszállására rendeltek a Pacific Chairből, valamennyi munkaállomásra. Úgy tűnik, Jony Ive-ot meggyőzte a Barber Osgerby ülőalkalmatossága, de ránézve ezen nincs is mit csodálkozni: épp olyan egyszerűségre törekvő ugyanis, mint az almás termékek. Csodálkozni inkább azon érdemes, honnan jutottunk idáig.

Egyszersmind leképezi ugyanis a munkához való átalakult hozzáállásunkat is. Tegyük csak az 1994-es csúcs-irodaszék, az Aeron mellé. Azonnal érzékelni fogjuk a különbséget.

Ha már egyszer az irodák is elkezdtek az otthonainkra hasonlítani

A kilencvenes években még az volt, hogy a munkát az ember szigorúan az asztala mögött végezte, ezért kellett az a robotikusan technikásnak tűnő atomszék, ami a félisteni komfortért felelt. A székkel szorosan összekötődött az, hogy abból a brutál melót tolja az ember. Primo Orpilla, a B+O irodarészlegének felelőse szerint viszont soha nem mosódott össze annyira a munka és az élet, mint most, ráadásul

a fiatalok már nem irodai gépeknek látják magukat, hanem kreatívoknak, saját branddel, Instagram követőkkel.

A legtöbb cég ennek megfelelően olyan irodát akar, ami a kreativitás bástyájának néz ki, hogy a dolgozók úgy érezzék, ők egy kreatív energiáktól burjánzó szervezet részei. Rájöttek, hogy ha a legjobb embereket akarjuk magunk köré, akkor kevesebb formalitást kell beletenni az irodai atmoszférába.

Hát így jutottunk idáig:

Ez a szék már annak az irodának született, amitől már csak egy köpésre van a freelancer műfaj: az irodának, amiben úgynevezett hot desking van, vagyis nincs senkinek saját asztala, mindenki onnan veri a laptopot, ahol éppen kényelmes neki. Na de akkor a Pacific szék nem azt a bizonytalanság-érzést hordozza magán, ami a szabadúszás sajátja, amikor az ember nem tudhatja, meddig lesz meg az aktuális munkája a rohamosan változó világban?

Osgerby szerint valóban benne van, de felteszi azt a kérdést is, hogy “ez nem egy megkönnyebbülés? Az instabilitással ugyanis jön a rugalmasság is, amitől jobban embernek érezhetjük magunkat.”

(A cikk a FastCoDesign írásának másodközlése pár plusz gondolattal.)