keresés menü

Láttad már, milyen szexi Airbnb-s lakást tervezett Budapesten a Position Collective?

Simonfalvi Bence és Kertész Attila, a címben nevezett dizájnstúdió két tagja nem csak kitalál belső tereket, hanem le is gyártja a bútorokat és egyebeket. Eddig főként külföldre dolgoztak, de nemrég befejeztek egy olyan lakást a Stollár Béla utcában, amit a tulajdonosa kifejezetten Airbnb vendégek fogadására alakíttatott át velük.

Igaz, a 30 négyzetméteres terület nem engedett nagyobb térmozgatást, de így is sikerült olyan húzásokat megejteniük, mint a fürdőszoba oldalán elhelyezett bevilágító, ami a nappaliból enged be természetes fényt, vagy ott van például az ágy alatti nagyméretű tároló, illetve a belső tér kvázi főszereplője, egy perforált rétegelt lemezből épített, skandinávos megoldásokat idéző polcrendszer.

A háló és a konyharész egy hálóval különül el, amire idővel majd az itt időző vendégek helyezhetnek el kis üzeneteket.

(Fotók: Glódi Balázs)