keresés menü

Bringa hajtja az első gép nélküli helikoptert

Úgy tűnik, a világméretű biciklis forradalom a geekeket is alaposan szíven ütötte. Alig telt el három hét a csehországi bicikli-helikopter bemutatója után, most jött a hír, hogy 33 év kísérletezés, szenvedés, elvetélt próbálkozások és kudarcok sorozata után a Torontói Egyetem végzettjeiből álló kis csapat megalkotta az első – a prágaitól eltérő koncepciójú – ember által hajtott helikoptert. Az AeroVelo csapat ezzel nem csak a világhírre pályázhat, hanem megnyerték azt a 250 000 dolláros Sikorsky díjat, amit 1980-ban tűztek ki annak a feltalálónak, aki megalkotja az első ember által hajtott helikoptert, ami minimum egy percig tud három méter magasan belebegni egy 10 négyzetméteres területet.

aerovelo

A Burning Man-i értelemben vett őrültségnek tűnő kanadai találmány átlósan 47 métert tesz ki, óriási rotorjaival, köteleivel és az egész közepére kifeszített bringával mégis csak 54 kilót nyom. Vasárnapi bringások viszont nem fogják megemelni a szerkezetet, a videón legalábbis egy izmos srác rakja teljes erejéből a pedált, hogy megmozduljon az Atlas névre keresztelt bicikli-helikopter.

De végül sikerült, és ezzel lenyomták a konkurens Maryland-i Egyetem csapatát, akik, ba-dum-tss, szintén egy biciklivel hajtott szerkezettel próbálkoztak. Persze ahogy a felcsatolható rotorokkal szerelt cseh bringahelikopterrel sem fogjuk átugrani maholnap a nagykörúti dugót, úgy Cameron Robertson és Todd Reichert találmányával sem fogunk jövőre belógni a Sziget fesztiválra. De azért jó tudni, hogy bringával semmi sem lehetetlen.

Az AeroVelo-ról egy csomó mérnöki részletet megtalálsz a honlapjukon.