keresés menü

A kislakások nagy titka: légy bátor a méretekkel!

Szentségtörőnek, de legalábbis kontraproduktívnak hangozhat elsőre, és mégis van abban valami, amit a Freshome ír friss cikkében: hogy ha kicsinyke garzonban csapatjuk, akkor merjünk beleállni a nagy méretekbe, ami a bútor- és dekorválasztást illeti. Azt már mi tesszük hozzá már az elején, hogy ez persze nem egyenlő azzal, hogy túlzsúfoljuk és agyoncicomázzuk a rendelkezésre álló teret, az egy másik, kerülendő műfaj. Itt most arról van szó, hogyan bűvészkedjük be az otthonosságot mondjuk akár 45 négyzetméter alá.

Szóval a különböző kicsi darabok helyett próbálkozzunk meg kevesebb, de nagyobb cuccokat beépíteni! Sőt, igazából egyenesen

próbáljuk meg a lehető legnagyobbat választani.

Például ágyból. Ami persze francia legyen, mert az már eleve nagyobb, mint ami nem francia. Minél nehezebben fér át az ajtón, annál jobb! Mert hát tegyük fel a kérdést: biztosan kell a hálóba tévé, alá tévéállvány, meg még egy ülőhellyel megbolondított szépítkezősarok? Ugye, hogy nem biztosan. A hálóba hálni megyünk, nem meghalni a sok felesleges gönc látványától.

Továbbá:

Basszunk fel egy jó nagy tükröt, alkalmazzuk ezt a trükköt!

Aligha kell magyarázni a térérzet megkettőzésének hasznosságát, jót tesz a szemnek, azon keresztül a léleknek – a nagy helyiségekből nyomasztóan szűkös “design” szobákat kikanyarító butikhotelek régóta ismerik ezt a remek módszert, a Booking.com-on pedig flottul zajlik az ilyen képekkel történő megtévesztés.

És akkor itt van még az is, hogy a bútorok körüli tér az jó dolog – feltéve, ha nagy a lakásod. De ha kicsi, akkor sok hasznát nem veszed, amennyiben vendégeket vársz. Annak már inkább, ha a berendezést ezekhez (a falhoz) igazítod, mint ahogyan az itt is látható:

De hasznos húzás az is, ha a nappaliba dohányzóasztal helyett egy ottománra esik a választás, hiszen sokkal változatosabban lehet alkalmazni – nem csak pakolni lehet rá, de lábat feldobni, meg ülni is. Sőt, áthúzható az étkezőbe is adott esetben, ha kell oda egy plusz ülőalkalmatosság. Egy asztallal ezt nemigen lehet megtenni.

Fontos még:

dobd le a lehető legnagyobb szőnyeget, dobd fel a lehető legnagyobb képeket!

Az egyik első dolog, amit a szem észrevesz, az az, hogy mi van a padlón. Egy kisebb szobában egy jó (minél nagyobb) mintás szőnyeg, ami esetleg éppen csak minimálisan kisebb a rendelkezésre álló térnél, szuperül néz ki. További érzékcsalódás váltható ki a terebélyes képekkel és lámpákkal, mert általuk a szoba mérete is nagyobbnak hat.

Mindkettő megoldásra itt van két fotó:

Ha van még saját bejáratú, elsőkézből származó ötletetek, feltétlenül dobjátok el nekünk az info@urbanplayer.hu-ra!

(Fotók innen, innen és innen és innen)