Már csak abból is érezhető a közelgő újabb bringaforradalom, hogy egyre több ötlet érkezik arra nézve, hogy milyen lesz a jövő bringája. Legutóbb három argentin srác állt elő a Kickstarteren egy tetszetős vízióval.

A Gi Flybike művésznévre keresztelt elektronikus bringa igazából nem hoz semmi olyat, amit ne láthattunk volna már. Mást ne mondjunk, a legfontosabb tulajdonsága az, hogy összecsukható. Ezt pedig már többen is bejátszották korábban, köztük egy olasz tervezővel, akiről mi is írtunk anno.

A Gi Flybike igazából attól lesz izgalmas, hogy mi mindent foglal magába. ezeket versszük most számba.

  • Egy röpke pillanat alatt össze lehet csukni, talán mondani se kell, ez milyen jól jön a tárolásnál
  • A beépített elektronikus rásegítő motorja, ami különösen emelkedők esetén jön jól, kb 60 kilométert bír ki.
  • Tartozik hozzá vezeték nélküli GPS, így ledekkel tudja mutatni az irányt, haladás közben
  • Tömör, defekt-álló kerekei vannak
  • Olajmentes láncszerkezete, úgynevezett belt drive-ja van, így nem leszünk tőle koszosak
  • Az USB-s telótöltő szinte alap, hogy van rajta
  • Ha legalább öt méternél messzebbre megyünk a bringától, akkor rögtön aktiválódik a zárrendszere

Tehát nem egy merész koncepcióról van szó, de nagyjából azokat a funkciókat gyűjtötték össze, amik eséllyel rajta lehetnek minden random kerékpáron iksz év múlva.

(via designboom)