keresés menü

A gurulós böri napjai meg vannak számlálva!

Hölgyeink és uraink, a jövő:

Amit látunk, az egy kis személyes robot. Húzza, azaz bocs, hozza utánunk a gönceinket. A hátunkról először lekerült a málha, lett belőle gurulós koffer, most meg ez!

Gita a neve a találmánynak, ami az önvezető autók mintájára készült, és a tehercipelés terhét venné le a vállunkról. Akár egy nagyobb utazás során, akár a sarki nagybevásárlásból hazafelé. Ráadásul egy olyan versenyző szabadítja a világra, aki egy termékével már elcsavarta a fejeket: az a Piaggio gyártja ugyanis, amelyik az emblematikus, dizájnikonnak számító Vespa robogók mögött áll.

Persze azt nehéz volna tagadni, hogy azért kicsit hülyén néz ki a szerkezet, és elterjedésének – már ha lesz egyáltalán ilyen – első hónapjaiban valószínűleg gúnyos röhejek szegélyezik majd az útját, de hát mennyi mindent kiröhögtek már az emberi történelem során, ami végül belesimult a hétköznapok sztenderdjeibe!

A Gita olyan gyorsan tud haladni, ahogy az ember fut, figyeli a környezetét, és a jövőben akár nem csak a pakkjainkat hozza velünk a boltból, de talán még a kutyánkat is megsétáltatja. Kíváncsiak vagyunk, mi lesz ebből.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥