keresés menü

Vérmintás vintázs-melegítővel csapta ki a biztosítékot az Urban Outfitters

A giccset, rertót, iróniát is felhasználó dizájnjairól ismert márka a Kent State University 1970-es egyenmelegítőjéből készített egy véráztatta verziót, utalva ezzel az akkor tavasszal történt lövöldözésre, amely során az ohio-i nemzeti gárda négy, a kambodzsai hadművelet ellen tiltakozó diákot agyonlőtt és többeket megsebesített.

A pulcsi ára egyébként forintra lefordítva 30 ezer forint lett volna, de az – érdekes módon éppen a lövöldözés évében alapított -Urban Outfitters a széleskörű felháborodás hatására rögtön visszavonta a ruhadarabot a kereskedelmi forgalomból.

Untitled

 

A márkának nem ez volt az első ilyesmi botránya. Év elején az “Egyél kevesebbet” és a “Depresszió” feliratú felsőiknek az árusítását kellett abbahagyniuk társadalmi nyomásra, két éve pedig nekik is sikerült egy olyan pólót összehozniuk, amiről a legtöbb embernek a koncentrációs táborok jutottak eszébe. Ez a balhésorozat két kérdésre hívja fel a figyelmet.

1. Hol a határ a viccelődésben?

Erre nincsen vonalzó-szabály. Noha a vérengzések sohasem viccesek, de a történelem homályában porosodó, semmilyen csoportot nem sértő témákkal általában már nem sértjük meg a környezetünkben senkinek az érzéseit. Ugyanakkor a gyarmatosítások és a faji alapú népírtások még élő problémák lehetnek, tehát korántsem beszélhetünk egységes elévülési időről. Egyszerűen érezni kell, mi az, amit elbír a társadalmi nyugalom. Egy Twitter-felhasználó foglalta össze szellemesen: “tragédia + idő = profit”

1212212

2. Miért lehet érdemes az Urban Outfittersnek ezt a határt szándékosan áthágnia?

Ahogy a Dazed cikke is utal rá, az előzmények ismeretében könnyen megeshet, hogy szándékos marketingstratégiáról van szó. Betesznek a kínálatba egy határfeszegető árucikket, ami gyorsan elterjedhet, ha a tematikája a társadalom hangadói számára nem sértő – ha pedig mégis problémás, akkor egy önkritikusan mentegetőző nyilatkozatban bocsánatot kérnek a világtól (persze miután egy csomó ember körülnézett a honlapjukon), és minden megy tovább.

(via Dazed)