Jeremy Scott saját megfogalmazásával rögtön elmond szinte mindent életpályájáról. Ő az a tervező, akinek leszarod, mennyire ízléstelenek a munkái, vizuális orgazmus az egész és kész. Mindig, kivétel nélkül. Brutális őszinteséggel, humorral, és kellő mennyiségű őrültséggel, pimaszsággal nyúl nagyon is bevált módszerekhez és klisékhez, mégis mindig friss, színes, meghökkentő, és persze nagyon profin kitalált.

A 2013-as őszi/téli kollekció olyan, mint amikor a ’80-as évek glam és punk jellegzetességeit összegyúrod a képregények és rajzfilmek világával, és végeredményül kapsz egy iróniában és anarchiában tocsogó jelmezbált.

Elkerülhetetlenül ott van az utalás a horrorra, a trash divatra, ügyesen használja a megfelelő szimbólumokat – mondhatnánk, hogy viccet csinál mindenből, de ez valójában véresen komoly.

Fotók a New York Fashion Weekről:

Club kidek, cosplayerek, wannabe-punkok: Jeremy Scott a ti emberetek.

Frissítés:

Úgy tűnik, Jeremy Scott ezúttal túlságosan is elmerült azokban a bizonyos klisékben, hatásokban, s ez alkalommal nem csak reflektált dolgokra, hanem konkrétan lopott is. Kiderült ugyanis, hogy a képregények világát megelevenítő mintái gyakorlatilag egy az egyben a legendás Jim Phillips és fia, Jimbo gördeszkákra tervezett grafikái. A plágium egyértelműnek tűnik, és a két Phillips hiába kollaborált már olyan brandekkel, mint a Puma vagy a SkullCandy, ebben az esetben szó sincs erről, hiszen nevük még csak inspirációként sincs feltüntetve sehol, Jeremy Scottról még csak nem is hallottak, a hasonlóság ennek ellenére pedig igencsak szembetűnő. Ami elég kínos. Felmerül a kérdés, vajon Jeremy Scott valóban nem volt tisztában vele, kiknek a munkáját használta fel kollekciójában, vagy volt annyira pofátlan, hogy ez ne is érdekelje?

Hasonlít, nem? Fotó: Tumblr

Tőle egyelőre még nem érkezett reakció, a Santa Cruz Skateboards részéről Robert A. Denike hivatalos közleménye Facebook-oldalukon olvasható, és röviden így szól: a jogsértés világos, és fontolgatják, hogy jogi úton vegyenek elégtételt. “Lehet, hogy ez Mr. Scott számára csupán pár alkotás, amit a következő szezonban már ki is hajít az ablakon, de ezek a művészek és a márka sokat jelentenek rengeteg embernek szerte a világon. És ahogy a közösségi oldalakról kiviláglik, a deszkások és nem-deszkások egyaránt dühösek, hogy kedvenceiket ilyen módon megsértették.”