keresés menü

Hát akkor ennyi: Tomcsányi Dóriék hozták össze 2018 legjobb magyar divatvideóját

Az, hogy egy kamera Daphne Samaras kezében platinarúddá változik, eddig is ismert tény volt, de amit most forgatott az ismert hazai underground divatmárka legújabb kollekciójának, az kifejezetten többszöri megtekintésért kiált:

A tenisz köré épített szürreáliának jó oka van: a Tomcsanyi SS18 kollekció fő inspirációját a klasszikus teniszruha fazonok jelentették, hogy aztán ez többféle mintában manifesztálódjon, és végül a divatvideót is ez inspirálta.

Ott ugyanis majdnem minden totálban más-más ruhadarab van megmutatva, ugyanazon a szereplőn.

A varázslat már itt kezdődik, hiszen a lány saját magával teniszezik.

A kollekció darabjai minta és színek szerint, szinte észrevétlenül változnak, maga a történet pedig a tér és idő-kontinuum megcsavarodására építkezik, bizarr keretet adva a videónak. A lebegő labdák valóban a térben voltak installálva, mint az előző pillanat kimerevített mementói, melyek jelen vannak a következő pillanatban is. Ezt a folytonosságot szakítja meg a hálót ért labda, mely feloldja ezt a szürreális jelenetet, és eltűnnek a szereplők, akik ezt a helyzetet előállították.

A Tomcsanyi-ra is jellemző retróhangulat a helyszínben is visszaköszön, ugyanúgy, ahogy a kiegészítőkben – már csak ezért is érdemes újra és újra rábökni a playre. Ugyanitt: a 235 productions támogatása és a Giltan Dani vezette ODD utómunka nélkül nem jöhetett volna létre a videó. Amihez mi gratulálunk!