keresés menü

Újabb nemzetközi díj kapujában a bakelitlemezes szemüvegeivel ismertté vált hazai Tipton

A vinyllemezből készült szemüvegeivel világhírűvé vált magyar manufaktúra, a Tipton Eyeworks is esélyes arra, hogy az év legjobb borítójának díjával jutalmazzák. Ugyanis a litván illetőségű Keymono zenekar Anthology című korongját ők adták ki, a hozzá készült artwork pedig versenybe szállhat a Best Art Vinyl 2017 elismerésért idén ősszel.

A lemez pedig, mint ahogy a kép mutatja, átlátszó. Na nem mintha nem létezne már a világban átlátszó vagy áttetsző bakelit, de itt most mégis a magyar sikernek érdemes tapsolnunk. Ugye? Igen!

A 180 grammos vinyl különlegessége egyébként még az is, hogy nyersanyagként szolgált egy limitált szemüveg kollekcióhoz – nyilván nem hagyhatta ki a Tipton ezt a ziccert -, amely az NVSBLE fantázianevet kapta. Itt a készítés műveleteibe is bele lehet kacsintani:

Rendhagyó módon idén azonban nem csak a zeneipar és a designerek, hanem a közönség szavazata is számít, ezért a Tipton mindenkit boldogan vár DJ Bodoo háttérzenélésével a MONO Art & Design boltba november 16-án este hat órára, ahol leszavazni is lehet, és a szemüvegeket is megfogdosni.