keresés menü

Hurrá, a szőrme lassan kivonul a divatból?

Éljenek az állatok! De legalábbis semmiképpen se haljanak a divat oltárán. Végre valami igazán üdítő divat terjed a divatban, éspedig az, hogy a nevesebb tervezők sorra hagyják el a hosszú évek óta vitatott alapanyagot.

Az olyanok, mint a Gucci, a Tom Ford és a Versace nemrég jelentették be, hogy a szőrmés cuccok leállításáról döntöttek, és most a Maison Margiela kreatívigazgatója, a luxusfessön örök kúllistása, John Galliano is közölte, hogy hátralép az élőlények szőrétől.

John Galliano

Az Elle francia kiadásában mondta el a hájpolt dizájner, hogy épp Saint Tropez mellett mártózgatott a tengerben Penélope Cruzzal, ahol (azt nem tudjuk, hogy a tengerben vagy azon kívül) a legismertebb állatvédő szervezet, a PETA alelnökével futott össze tökvéletlenül, és a gyors szóváltásuk nyomán megváltozott a véleménye.

“Már nem egy terméket akarunk, hanem morális elveket. Egy céget, aki megvédi az értékeket, amiket tiszteletben tartunk”

– mondta.

Nagy döntés ez egyébként épp tőle, aki még a Christian Diornál töltött évei alatt eléggé nagyot ment a szőrmével, akkorát, hogy egy PETA-aktivista meg is próbálta zavarni a márka egyik divatbemutatóját, a videó eléggé népszerű is lett:

Galliano eléggé megtolta egyébként a biciklit, mert rögtön vega is lett. Amiről azt mondja, hogy:

“Az életem sokkal kiegyensúlyozottabb. A divatipar nyomása nem lankadt ugyan, de most már tudom, hogyan lépjek egyet hátra és hogyan meditáljak. Az életem feketéből fehérre váltott!”

Szívből gratulálunk!