Vitán felül áll, hogy a macskás márka elég szépeket gurított az elmúlt egy-másfél évben sneakerfronton. Kezdve azzal, hogy újragondolták legismertebb futócipőjüket, a Trinomicot, ami egyben az egyik legkényelmesebb cipő lett, amit valaha hordtam. A szőnyegenlépkedés-trip ennyire még sosem verte nyakon a bokámat, hogy egy megfelelő képzavart is elhelyezzek ide. Ráadásul még irtó jól is néz ki, eltalált arányokkal, meg a frissesség üde érzésével (lol).

Most pedig a Trinomic R698 kapott új perspektívát, futurisztikusat, sallangmentesen puritánra tervezve:

Igaz, a sajtóanyagban megkímélhettek volna az olyan soroktól, mint:

“Lementek a fények. A por finoman leszállt a város egy másik napjára. Holnap a kamera lencséje egy másik lenyűgöző sorozatra nyílik majd ki.”

De nem baj, mert nem a betűkért vagyunk itt, azokon jót szórakoztunk, a fotókon pedig eltapsikolunk halkan, mert tényleg sikerült egy újabb svunggal megint érdekessé tenni ezt az egyébként is fasza vonalvezetésű cipőt. A képek Curtis Jehsta gépéből jöttek ki:

A 2015-ös őszi-téli Trinomic R698 sorozat most elérhető a Puma boltokban és világszerte a kereskedőknél augusztus 1-től.