keresés menü

Nincs is annál szebb, mint amikor Jimmy Kimmel rommá szivatja a New York Fashion Week résztvevőit

Emlékszem, pár éve a Budapest Fashion Weeken volt tudósítói jelenésem az egykori Szikra Mozi nagytermében, és szerintem sem azelőtt, sem azután nem láttam még ilyen kevés ember által ilyen szűk helyre koncentrált megjátszott komolykodást, mint ott. Sehol egy mosoly, egy olyan mélyenszántóan rokonszenves arckifejezés, csak a lopva oldalra sasolás a férfivécé mosdójában, hogy na, ez meg mit húzott fel magára.

A mindig szórakoztató amerikai tévés, Jimmy Kimmel mindig jól érzi, hogyan figurázzon ki egy-egy ilyen aktuális trendet. Tavaly ugyanekkor például kiderült, hogy ő szabadította rá a világra azt a twerkölős videót, amiben egy fejenállva seggrázó lány ruhája lángra kap – az egész megrendezett volt.

Most New Yorkba, az ottani divathétre küldött egy stábot, hogy azok

olyan divatdiktátorokról és ruhaköteményeikről kérdezzék a divatbolondokat, amely divatdiktátorok és ruhakötemények valójában nem is léteznek.

Így megjelenik a kérdések között Chandler Bing (Jóbarátok) és Betsy Ross is (aki pedig az amerikai nemzeti lobogó első változatát tervezte). A reakciók valami fantasztikusak, ahogyan úgy áradoznak a megkérdezettek, hogy persze lila gőzük nincs, kikről van szó, mert hülyének tűnni nem annyira kiváltság: