Persze nyilván nem feltétlenül fogunk, különösen nem az ő cuccaiban, hiszen azok főképp a streetwear formátumok felpimpelése némi luxysággal, ennek megfelelően simán ott lehetne hagyni a boltjában pár havi minimálbért egy-egy szettre. Na de nem ez a lényeg, hanem.

A londoni dizájner eddig éppenhogy a vadul hivalkodó feliratokkal, egymásra rákontrázó színekkel vált ismertté.

Nemrég azonban meghalt az édesapja, ezért 2016-os tavaszi és nyári kollekciójában átváltott feketére. Ami azért különösen izgalmas, mert Mazhar eddig is a brit underground zenei kultúrákból merített ihletett, a fekete pedig ezeken a frontokon ismét különösen erős, de már nem a posztpunk iránti rajongást jelenti, hanem például a grime-szcénában a legújabb kori keménységet (ahogy – bár szorosan nem ide tartozik, de – ebben a Skepta videóban is, itt még az a sor is elhangzik, hogy milyen jó lenne a fekete ruhában agresszívan táncoló tesókat főműsoridőben látni a tévében).

Cybergoth-szerű hevederes mellények, futurisztikus fekete sapkák, testhezálló Berghain-kompatibilis felsők: mintha egy hadsereg állna fel, ami nem hagyja magát másképp értelmezni, csak halálosan komolyan.

Mindenesetre jól nézzük meg, mert könnyen lehet, hogy ez lesz a legfrissebb bolondulás. Bár a healthgoth-ok már régen a sarokban ülve kacagnak.

(via / fotók: Adam Katz Sinding for Highsnobiety)