keresés menü

Műhely #03 – Tűhegyi Tamás és a Bagaboo

bagaboo02

Műhely szériánkban olyan alkotók alkotásának helyszínét mutatjuk be fotókon keresztül, akik nélkül Budapest kevesebb lenne. Isu és az Aktrecords, valamint az Aarion arcai után itt van a város elsőszámú bringatáska-gyártója, a Bagaboo.

Tűhegyi Tamás ötletgazda-tulajdonos-kreatívfőnök még a kétezres évek elején biciklisfutárként, varrónő édesanyja segítségével saját magának készítette el az első, egyvállas zsákot. Ebből aztán kettő lett, majd jöttek a megrendelések, a főállás, meg az üstökösszerű sikertörténet – aminek a végén az van, hogy ma már jóformán nem tudunk úgy megállni egy belvárosi kereszteződésben, hogy legalább egy Bagaboo zsákos bringást ne lássunk. Elmentünk a családias kis budafoki manufaktúrába, hogy megmutassuk, hogyan készülnek a már külföldön is népszerű tatyók. Így:

bagaboo03

bagaboo04

bagaboo05

bagaboo06

bagaboo07

bagaboo08

bagaboo09

bagaboo10

bagaboo11

bagaboo12

bagaboo13

bagaboo14

bagaboo15

bagaboo16

bagaboo17

(Fotók: Unger András / Urbanplayer)