Nem lehet tenni ellene, de a lelkünk működésében meg van írva: még ha a világ összes eurója is a miénk lenne, amit a legújabb cipőkre költünk, akkor sem fogjuk elérni a Tökéletes Megelégedettség Nirvánáját.

A divatblogoktól általában nem várunk – okkal – mélységi cikkeket, hiszen csak a képeket megyünk oda nézegetni. Legutóbb viszont a Highsnobiety érdekes témába túrt bele tudományos megközelítéssel, aminek az alapkérdését a címben már feltettük, de egyébként bármire érvényes lehet, amit meg lehet vásárolni, és a trendvonat valamelyik vagonjában foglal helyet.

Főleg, hogy az érzést alighanem mindenki átélte már: hopp, kijött egy új színösszetételben a kedvenc Nike modellem, lassan törekszik felfelé az izgatott bizsergés, hogy be kéne szerezni hamar, ha csak egy cipőt veszek nyáron, akkor ez lesz az, és így tovább. Amíg végigmegyünk ezen a tenyérdörzsölős úton, megnézzük, hol a legolcsóbb, utánajárunk, levadásszuk, az az élmény felér egy folyamatosan szinten tartott organikus spurizással – viszont

amint a birtokunkba kerül a vágyott darab, az érdeklődés lemerülő akkumulátor módjára pusztul meg.

A jelenséget úgy hívják: hedonista mókuskerék, és nem újkeletű fogalom: már 1971-ben megszületett.

Ez arra az adaptációs folyamatra utal, hogy

érhet minket bármilyen drámaian negatív vagy kitörően pozitív élmény, a boldogságszintünk elég hamar visszatér abba a nyugvópontba, ahol az esemény előtt is megtalálható volt.

Ahogy a divatblog posztja fogalmaz: ha ötösöd lesz a lottón, veszel egy kastélyt, egy privát szigetet és tizenkét Lamborghinit, a kezdeti örömlöketed gyorsan alábbhagy. De már Buddha is megfogalmazott valami hasonlót 2500 évvel ezelőtt: ő azt mondta, az emberi elme alapállapota az elégedetlenség, és a négy nemes igazság buddhista tanítása szerint is az élet szenvedéssel teli, a szenvedés oka pedig épphogy a vágyakozás. Helló fogyasztói kultúra, meg is érkeztünk.

Nick Jankel, a Cambridge-ben tanult pszichológiai coach, aki többtízezer emberen és többszáz Fortune 500-as vállalaton segített már tanácsaival, azt mondja, azért van így huzalozva az idegrendszerünk, mert bármi is történjen körülöttünk, éber akar maradni, felkészülve egy esetleges változásra. “Szóval ahogy ez most olvasod, már rég megbarátkoztál az új zokniddal és cipőddel, meg hogy a tenyered az egéren nyugszik. Tehát több figyelmed marad másra, mondjuk arra, hogy ezt olvasod.”

Magyarul: nagyon hamar érzéketlenné válunk az újdonság varázsa után, de újra és újra a változásra hajtunk. Sneakerfüggők meg új sneakerekre. Aztán mire észbekapsz, van 100 pár cipőd, de már nem nyújtanak kielégülést. A lelkesedés így silányodik egyszerű szokássá vagy kényszerré.

Rebecca Spelman boldogságkutató pedig azt mondja: “ha nem bírsz magaddal addig, míg pénz csörög a bankkártyádon és a kezeid tele nincsenek shopping-zacskókkal, akkor igazából mi történik? Nagy az esély arra, hogy az igazi problémák a magabiztosságoddal vannak, vagy hogy érzelmileg nem vagy kielégítve.”

Persze nem feltétlenül ilyen vészes a helyzet. De ha valaki felismeri magán, hogy a vásárlás tüzeli csak fel amolyan szikraszerűen, akkor játssza a következő játékot: akárhányszor ránéz egy cipőjére, próbálja valamilyen új aspektusból megdicsérni – egy addig észre nem vett dizájnmegoldást, hogy mit jelentett ez a tavalyi nyáron, satöbbi.

Ez a tartalmas odafigyelés pedig újabb boldog pillanatokkal láthat el, így végeredményben nem csak a vásárlás okoz örömet, de a viselés is.

(Nyitókép: Weibo.com/photoshi)