Hahó, Fashion Week, ugye figyelsz?!

Menja Stevenson német művész sokunkkal osztozik ugyanabban az élményben: ő is kisezer alkalommal utazott már tömegközlekedéssel. És rájött, hogy bár amennyi viszonylat, annyiféle jármű, egyvalamiben mintha a világ összes busza és vasúti kocsija titkos megállapodást kötött volna: kötelező gusztustalanul szemkiverő üléshuzatokat alkalmazniuk, mintha valami vándorbazár lennének.

És akkor Stevensonban világosság támadt, és elkezdett kilincselni az egyes vállalatoknál, hogy adjanak neki ezekből a legendásan lesajnált, mégis elképesztően hosszú ideig fennmaradó anyagokból. És kapott!

Ha pedig kapott, akkor ruhákat varrt belőlük, hogy aztán felszálljon épp azokra a járatokra, amiken ugyanezek a mintázatok uralkodtak. Ez lett a Bustour nevű projektje, ami tekintélyes izzadással is járt számára, hiszen ezek az anyagok mégsem emberi testre készültek, hanem azzal a céllal, hogy akár évtizedekig bírják a gyűrődést.

Így néha egyenesen úgy érezte, mintha lovagi páncélt hordana.

Az utasok reakcióját viszont nem értette: “egy csomóan mintha észre sem vették volna a kapcsolatot köztem és az ülések között. Vajon azt hitték, hogy ez sima egybeesés? Persze néhány kíváncsi ember érdeklődött, páran nevettek, de a legtöbben csak félénken odapillantottak, aztán gyorsan másfelé néztek.”

Az ötletgazda az oldalán egyébként azt is bemutatja, hogyan reagáltak (vagy nem reagáltak!) az emberek a buszokon, a legalsó négyzetekre kell kattintani a videókért.

Akit pedig mélységében is érdekel, miért ilyenek az üléshuzatok, és hogyan alakultak ki, az olvasson bele a BBC témában fogant veretes cikkébe, amiből például az is kiderül, hogy a lomha dizájnprojektek egyik legklasszikusabb példái ezek a textilek: egy csomó emberen átmennek, míg elfogadják őket, akár másfél-két évbe is telik a procedúra, miközben

a tömegközlekedési cégek elég gyakran azt gondolják, hogy amikor az utas fellép a buszra, úgy kell éreznie magát, mint aki vakációra megy, ezért mindennek élénknek és vibrálónak kell lennie.

De a legnagyobb hátulütő: a divat gyorsabban használódik el, mint egy helyi BKV-huzat, ami évtizedekig is kitart (ez a lényege), így akár olyanokon is ülhetünk, amik még a 80-as, 90-es években jöttek ki a gyártósorról. De nem baj, mert így nem készülhetett volna el ez a hiánypótló projekt.