A Burberry adta fel a leckét Londonban.

Az ő catwalkjukon történt mindez, ami a videón látható, szerencsére elejétől a végéig, mert a lényeg a végén jön, az utolsó öt percben. Egy rácsozott árkádsor – ami Jimmy Sommerville, a melegközösség egyik legnagyobb hőse énekének tükrében inkább már egy szivárvány börtönnek tűnt – ereszkedett a kifutóra, és nyújtott maradandó élményt a jelenlévőknek.

A márka ehhez a United Visual Artists kollektívával dolgozott együtt, ami a lézerprodukció előtt egy másikat is bemutatott a show-n, amiben lengedező lámpák ontottak körkörös fényeket a padlóra úgy, hogy közben a zenére reagáltak, és eljátszva azzal, mintha a természet és a gravitáció törvényei nem is vonatkoznának rájuk.

Visszatérve a szivárvány installációra, aki áthallásokat vél felfedezni az LMBTQ-társadalom szimbólumával, az nem jár messze az igazságtól, ez lebegett ugyanis a Burberry keratív igazgatójának, Christopher Baileynek a szemei előtt, ugyanis ezt, a korábban általa tervezett darabot akarta visszaadni kicsit másképpen.